2020. január 21. | 14:14

A Toyota terepjárója hibrid rendszert is kap majd.

A jelenleg futó Land Cruiser 2007 óta kapható, ezzel pedig a J200-as széria a legidősebb SUV a piacon. Igaz, több ráncfelvarráson is átesett, most azonban már időszerű lesz bevezetni az új generációt az egyébként kontinensenként jelentős különbségekkel árult modellből. Japán sajtóinformációk szerint a 300-as sorozatot augusztusban mutatják majd be, ráadásul ez már egy teljesen új architektúrára fog épülni. A Toyota TNGA-CV elnevezésű konstrukciója több lehetőséget engedett a tervezőknek, így az új Land Cruiser nagyobb lesz elődjénél, ráadásul ezzel együtt könnyebb is.

A kicsivel hosszabb tengelytáv jótékony hatással lesz a belső térre, így a második és a harmadik üléssorban is több hely jut majd az utasoknak. Az új SUV bizonyos piacokon 8 személyes kivitelben is elérhető lesz, a belső dizájn pedig teljesen megújul. Egy frissített fedélzeti rendszer is helyet kaphat az autóban, természetesen szem előtt tartva a biztonsági kiegészítők fontosságát.

Ami a hajtást illeti, a japánok bevezetik a hibrid rendszert az új Land Cruiser esetében is. Feltehetően a Lexus LS 500h modellben is használt hajtást ültetik át az SUV-ba, egy kicsivel kisebb teljesítménnyel. A rendszerteljesítmény 295 lóerő, a maximális forgatónyomaték pedig 356 Nm lesz a hírek szerint. A CVT váltóhoz összkerékhajtás is tartozik majd, a hibrid rendszer pedig a 4,6 literes V8-at nyugdíjazza a hírek szerint, mely egyébként nem volt minden piacon kapható. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a 4,5 literes dízel sorsa mi lesz, az sem kizárt, hogy ezt is lecseréli a Toyota a következő sorozatnál.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorának legújabb videóját!