Ez a 10 legnevetségesebb pillanat a Halálos iramban filmekből

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-09-12, 07:50

Már tíz részes a sorozat, de tele van bakikkal, vicces pillanatokkal, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni.

A Halálos iramban filmek első része már 2001-ben kikerült a mozivászonra, és ettől a pillanattól kezdve igazából nincs megállás mind a mai napig. 2021-ben jön a kilencedik rész úgy, hogy volt egy köztes rész is, a Hobbs&Shaw. A bevételeket tekintve nagyon elöl szerepel a globális listákban, az összes Halálos iramban film eddig összesen majdnem hatmilliárd dollárt (ami mai árfolyamon 1822 milliárd forintot jelent magyar viszonylatokban) hozott a konyhára.

Ahogy jöttek két-három évente az új részek, úgy kezdtek megjelenni olyan képtelen hibák a filmekben, amik felett az ember nem tudott csak úgy továbbsiklani. Ezek sok esetben olyan mutatványok, amiket vagy animálva, vagy nevetséges kaszkadőri munkával csináltak meg. Egy biztos azonban, minden esetben ott kellett lennie egy nagy sebességű autónak.

Üzemanyaglopás mozgó teherautóból

Az első rész úgy kezdődik, hogy a szereplők egy mozgó tartálykocsiból lopnak üzemanyagot. A történetben igazából csak az nem stimmel, hogy ezek a rendszerek nem nyílnak ki akkor, ha mozog a jármű. De ha még ez kivitelezhető is lenne, kizárt, hogy a kamion sofőrje ne vegye észre, hogy valami történik hátul.

Jelent a Halálos iramban c. filmből, féloldalról.

Autó VS hajó

Ezekben a filmekben az autók vannak középpontban. A kérdés csak az, hogy milyen gyorsan tudnak száguldozni, vagy milyen trükkös helyeken zajlanak üldözéses jelenetek, esetleg milyen bődületes magasságokig ugratnak. A Halálosabb iramban, azaz a második részben van egy olyan jelenet, amikor Brian ugrat rá egy hajóra. Nos, ez sok minden miatt kivitelezhetetlen. Először is, figyelembe kell venni az ugratás előtt, hogy a hajó mozgó állapotban van, ki kell számolni az ugratás szögét is és természetesen jó helyen kell lennie akkor, amikor odaér az autó. Mindehhez pedig komoly számítások kellenek, márpedig egyik szereplő se egy matekzseni, hogy röppályát számoljon.

Egy hajóra ugrató hajó oldalról a tengeren menet közben

Mindenkinél pontosan 2000 dollár van

Az utcai versenyzésre fogadnak a nézők és neveznek a versenyzők. De amit mindig minden esetben láthatunk, hogy valahogy mindenkinél van 2000 dollár, amivel mindig tudnak szerepelni a versenyeken.

Jelenet a Halálos iramban c. filmből

Az ultrakönnyű széf

Az ötödik részben csatlakozik a gárdához Dwayne Johnson, azaz Luke Hobbs, aki utat törve zúzza át a betonfalat, hogy egy teherautó nagyságú széfet Vin Diesel és Paul Walker láncok segítségével rángasson ki onnan. Súlya és nagysága ellenére a széf úgy siklik az aszfalton, mintha erre tervezték volna, ráadásul olyan elképesztő kilengése van, hogy ezt így a valóságban aligha lehetne kivitelezni.

Két Dodge húz egy kamion nagyságú széfet szemből

A világ leghosszabb negyedmérföldje

Az első részben volt egy negyedmérföldes (402 méter) versenykihívás, egy kereszteződéstől egy vasúti sorompóig. Amikor a lámpa zöldre váltott, a gumikat égetve indultak el, a vonat lámpái pedig villogni kezdtek. Persze jóval előbb, a vonat érkezése előtt felvillantak a fények, a negyedmérföld pedig egy végtelenségig tartott a nagy gyorsulás közben. A vonat pedig már rég elment volna ahhoz képest, hogy mikor sikerült elindulniuk.

Gyorsulási verseny a Halálos iramban című filmből, hátulról

Okostelefonok 2006-ban

A Tokiói hajsza című részben volt egy esti verseny, amit a szereplők élőben tudtak követni a telefonjukkal. Egy olyan időben, amikor a telefonokkal nemhogy internetezni nem tudtak, de elképesztő kicsi és rossz felbontású képernyőkkel is rendelkeztek. Még ha meg is tudnánk magyarázni azzal, hogy Japánban a technológiai fejlődés előrébb járt, akkor is van egy nagy buktató ebben. Nem volt teleszórva a pálya kamerákkal.

Jelenet a Halálos iramban c. filmből

A busz felfordítása

Az ötödik rész egyből úgy kezdődik, hogy egy rabokat szállító buszból kellett kiszabadítani Torettót (Vin Diesel), amit úgy érnek el, hogy Brian (Paul Walker) befékez a jármű előtt. De nem mindegy, hogyan csinálja, hiszen a busz hihetetlen olyan szögben érkezett a kocsihoz, hogy szinte visszapattant az aszfaltról és átbukfencezik a kocsi felett. De azért azt mindannyian tudjuk, hogy a fizika közel sem így működik.

Börtönjárat üldözése a Halálos iramban, filmben szemből

Egy iszonyatos ugrás

Egy nő leugrik egy tankról, simán beesett volna a résbe, ami a két autópályát elválasztja egymástól, de jön Vin Diesel, aki lendületet szerezve ugrott szintén egy hatalmasat, hogy elkapja a nőt. Az elképesztő mutatvány végén ráesnek egy autó szélvédőjére. Még ha meg is lehetett volna csinálni ezt, a végén biztosan nem olyan könnyen keltek volna fel, mint ahogy az a filmben volt.

Jelenet a Halálos iramban című filmből, amikor Vin Diesel megment egy másik szereplőt

Ház felrobbanása

A merénylethez Toretto (Vin Diesel) házának küszöbére tettek rengeteg robbanóanyagot, amely elpusztított majdnem mindent. Míg a robbanás nagyon nagy volt, a mellette lévő ház egy apró részletében se sérült, de még csak ki sem gyulladt. Ugyanakkor az épület másik oldalán lévő műhely, ami sokkal távolabb volt, lángokban állt. Nem furcsa?

Egy ház felrobbanása a Halálos iramban, című filmben

Repülőből kiugrani autókkal

Az idáig legsikeresebb halálos iramban film a hetedik rész volt, ahol egyből azzal indult a történet, hogy egy repülőből kiugranak a szereplők. Természetesen ezt is kocsikkal teszik, amelyek meglepő módon persze pont úgy fordulva zuhannak szabadeséssel, hogy az ejtőernyők optimális irányba tudjanak nyílni. Ezután természetesen pont egy országút kellős közepére érkeznek, ahonnan egyből a gázra tudnak taposni.

Autós ejtőernyőzés a Halálos iramban, című filmben

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Rowan Atkinson egy Mclaren F1 előtt, szemből
2020. szeptember 27.
Színészek, sztárok, modellek, akik nem féltek kipróbálni magukat a sebesség határait feszegetve.
Augusztusban érkezik a Paul Walker életét bemutató film
2018. július 20.
A Paramount Network kedden bejelentette, hogy 2018. augusztus 11-én bemutatja az "I am Paul Walker" című dokumentumfilmet.

További hírek