2019. december 11. | 16:57

Kémfotók alapján a sorozatgyártású modell megkapja a koncepcióautón látott gigantikus orrlyukakat.

A 2019 őszén tartott Frankfurti Autószalonon mutatták be a nagyvilágnak, hogy miként festhet majd a 2020-ban érkező 4-es BMW, ami ugye a 3-as kétajtós kivitele. A tanulmányautók az esetek nagy részében csak nyomokban tartalmaznak olyan részleteket vagy technikai megoldásokat, amelyek később a sorozatgyártású autón is megjelennek. Legalábbis általában.

BMW Concept 4 nevű tanulmányautó – amellett, hogy piszok jól nézett ki – elsősorban gigantikus veséivel sokkolta a világot. Persze mindenki legyintett, hiszen csak koncepció. Azonban úgy tűnik, hogy az új 4-es kétségkívül egy új dizájnvilágot alkalmazó korszak első modellje lehet, melynek fő stílusjegye a megszokottnál is hatalmasabb hűtőmaszk. Erre enged következtetni a most lencsevégre kapott prototípus.

Az autó erősen álcázott példányai már az utakon róják tesztköreiket, első ránézésre, csupán az autó alakjából kiindulva, semmi különleges vagy forradalmit nem lehet felfedezni rajta. Első ránézésre legalábbis biztosan nem, a maszkmesterek ügyesen dolgoztak. Ám szemfüles fotósok készítettek pár közelebbi fotót is az autó elejéről, amin már látszik a turpisság. A maszk alatt bizony ott virítanak a nagy vesék.

Mindez arra enged következtetni, hogy az új BMW 4 egy bátor próbálkozás lesz a bajoroktól. A kész autó hasonló lehet az autószalonon bemutatott koncepcióhoz, ami remek hír, hiszen az egy nagyon szép, ígéretes formaterv volt, leszámítva persze a 7-es BMW veséin is messze túltevő orrlyukakat. Ezzel a húzással az autó jelentősen el fog különülni a G20/G21-es kódszámmal jelölt 3-as sorozat szedán illetve kombi kivitelétől, ami tovább növelheti a kupé és kabrió kivitelek exkluzivitását.