15 éves német prémiumot hajtok. Szálka vagyok a társadalom szemében?

Frissítve:
2018-09-28, 12:31

Magyarországon társadalmi berögződés, hogy aki ilyen autót vesz az vagy műmájer vagy nem normális. Esetleg mindkettő. De mi a helyzet az igényes tulajokkal?

Mi kell ahhoz, hogy egy autó prémium legyen? Először is egy gyártó, patinás névvel és bőséges tapasztalattal a háta mögött. Ha ez megvan, akkor gyakorlatilag bármit és bárhogyan csinálhat, az a jármű el van adva (lásd BMW 2-es széria). Jó talán ezzel kicsit leegyszerűsítettem a dolgot, meg némi irónia is került a levesbe, jobban belemerülve az átlagon felüli minőség, technika és erő határozza meg ezen négykerekűeket. Csak hát ezek miatt megugrik a vételár, sokszor csillagászati magasságokba emelkedik. Itt viszont egy alapvető tévedést szeretnék eloszlatni: minden prémium autó drága (BMW 5-ös széria), de nem minden drága autó (Ford Mondeo Vignale) prémium. Tudod, mint a rovar meg a bogár.
Mercedes E-osztály W212-es széria
Ortodox értelemben vett prémiumoknak a német szentháromság tagjait tartja az autós kultúra: Audi, BMW, Mercedes. Én teljesen nyugodtan ide sorolnám a Lexust, sőt az elmúlt években a Volvo modelljei is kiérdemelték, hogy velük egy összehasonlításba kerüljenek. Az átlagember számára megfizethetetlen összegeket kérnek értük újkorukban, legtöbben csak vágyakozva tekintenek utánuk, amikor elrongyolnak a belső sávban. Bármennyire is utálod a benne ülő önjelölt jampikat, bármennyire is utálod a német autókat, bármennyire is próbálod leplezni, tagadni, a szíved legeslegmélyebb pitvarának legeldugottabb zugában mocorog valami. Valami, amitől azért mégis vágysz egy ilyen autó birtoklására. Ha nem is azonnal akarod, egyszer valamikor. Egy messzi-messzi galaxisban.
C3-as Audi 100 Quattro

Én is így voltam ezzel. Kiskoromban, a családi autó egy Audi 100-as volt, öthengeres benzines motorral. Imádtam. Álltam mellette, csodáltam, éreztem, ahogy árad belőle az elegancia, az erő és a trezorszerű biztonságérzet. Ez utóbbi be is bizonyosodott, amikor egy teherautó oldalból telibevert és belökött minket egy árokba. A nagy ingolstadti tepsi kifliszerűen elcsavarodott (a B-oszlop 10 centivel beljebb került), de egy karcolás nélkül szálltunk ki belőle. És ugyanaznap saját lábán jött haza a Balatonról.

Megjavítottuk, még évekig használtuk, majd eladtuk. Egy korszak ért véget a kulcsok átadásával, jöttek a japán autók. Először egy Nissan Sunny, majd egy Primera, ami végül az első autóm lett. Ugyan nem volt egy erőgép a 2,0 TD-vel, de kapott egy nyitott rendszert, komolyabb gátlókat, ültetőrugókat, nagyfelnit meg mindent. Meg lehet mosolyogni, de nagyon jókat lehetett vele menni egy szerpentinen, főleg lefelé. Legjobban mégis azt szerettem benne, hogy egy igénytelen autó volt, a szó jó értelmében, a kötelező olajcseréken kívül nem kért semmit. Beültem, mentem vele és soha nem hagyott ott sehol. Fenntartási költség? Ugyan. Más egy hétvégi bevásárlásra többet költött, mint én egy év alatt a kis Nissanra.
Honda Accord 2003-ból
 

Először japánt nézegettem, mert tudtam, mennyire elnyűhetetlen autókat gyárt a szigetország, Nagyon tetszettek a 2003 utáni Honda Accordok, a 140 lovas dízellel egy kellemesen erős, mégis racionális választásnak tűnt. Csak közbejött egy szerencsés (vagy szerencsétlen) véletlen, egyik jóbarátom vett egy 3,0-es TDI A4-est. Elvitt egy körre és megtértem. Számomra addig felfoghatatlan menettulajdonságok, 7 literes fogyasztás mellett. Úgy szálltam ki, hogy nekem nagy dízel kell.

Csak hát japánból hiába kerestem olyat, nem az, hogy nem találtam, hanem nem volt. Nézegettem még Volvokat, azok nem tudtak megfogni, olaszt, franciát nem is kerestem, mert konzervatív nevelést kaptam. Végül önként és dalolva léptem bele a medvecsapdába, ami azóta sem ereszt: a korosodó német prémiumokba.
5-ös BMW, az E39-es szériából
Kellett idő, amíg rájöttem, beismertem és ki is mondtam, hogy a Nissan után én ilyen autót akarok. BMW és Mercedes modellekkel szemezgettem, szigorúan 5 vagy 6 hengeres gázolajos kivitelben. Néztem E46-ot, de elengedtem, mert lassan már minden korombeli olyannal közlekedik. Az amőbalámpás C-osztály tetszett, mégsem tudtam elkötelezni magamat mellette, a szedánt kicsinek tartottam, kombit meg nem akartam. Első nagy szerelem az 530d volt, az E39-es szériából. Az a kasztni maga volt a visszafogott sportosság és a kortalan elegancia, édes istenem mennyire gyönyörű még 20 év távlatából is. A használtautón botrányosan leharcolt példányok voltak, erősen megkérdőjelezhető kilométeróra állással. Szembesültem a ténnyel, hogy ha én megkímélt 530-ast akarok, amivel nem kell 24/7 oboázni, külföld lesz a megoldás.
Chris Bangle féle E60-as 5-ös BMW
A keresgéléssel és csalódással eltöltött hetek alatt megtanultam, hogy a ténylegesen gusztusos limuzinokért, olyan összegeket kérnek, amennyit én már nem adtam volna egy ilyen korú gépért. Meg ott volt a másik csapda: elcsábítottak az E60-asok. Lényegesen modernebb külső, belső, nem sokkal drágábban. Spóroltam, spóroltam, majd léptem. Kétszer. Aknába.

Bécs, külváros, autókereskedés. Rétegvastagság-mérővel a zsebemben érkeztem, így utólag kár volt elkérni. Gyerekek én ott olyan fejeket láttam, hogy amíg élek nem felejtem el. Bandákba verődve álltak az arab kereskedők, csapatonként 40 év letöltendőt osztottam volna szét közöttük. És ők bizniszeltek a szerb, bosnyák, litván, román nepperekkel, akik szintén nem keltettek bizalomgerjesztő benyomást. Nem vagyok egy beszari srác, de legszívesebben inkább ki se szálltam volna. Sétáltunk egy kört, szívtunk egy kis friss levegőt, ha már idáig eljöttünk, aztán mentünk tovább. Ezektől autót? Nein, danke.
Autókereskedés külföldön
Volt még egy potya utunk Kölnbe, ott is egy selyempapírba csomagolt végterméket próbáltak eladni. Hazafelé már erősen elgondolkoztam pár dolgon, hiszen volt időm rá a 14 órás út alatt. Az ilyen árkategóriájú és évjáratú, ilyen motorral szerelt BMW-ket már nem a fehérgalléros üzletemberek árulják, akik anno szalonból jutottak hozzá. Ezért az összegért nem lehetett épkézláb E60-ast venni, rendezett előélettel. Elengedtem a BMW projektet, de az elképzeléseimhez továbbra is ragaszkodtam.
Mercedes W211-es E-osztály
 

A puszta véletlen összehozott egy törött, mozgásképtelen E220-as Mercedessel. Régen is imádtam ezt a típust, még az autósmagazinokban álmodoztam róla, hogy ejjj milyen jó lehet egy ilyet vezetni. Tíz évvel később ott állt a kereskedésben szerencsétlen, befordult hátsókerékkel, mégis méltóságteljesen, finoman doromboló dízellel. Egy métert sem tettem meg vele akkor, csupán annyi volt, hogy beültem a volánhoz, megfogtam a kormányt és lenéztem a csillagra. Akkor, ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy otthon vagyok. Megérkeztem. Édesapám állt mellettem és kérdezte, hogy na, milyen. Odanéztem, majd kiszálltam és mutattam, hogy üljön be. Ahogy helyet foglalt, elmosolyodott és elégedetten hátradőlt. Szavak nélkül is megértettük egymást. Ehhez hasonló érzést egyetlen BMW sem tudott kiváltani, japán meg pláne. Onnantól csak W211-es Mergát néztem.

Aztán végül Fortuna kegyeibe fogadott, és több hónapnyi szívás után megtaláltam a nagy Ő-t az osztrák Alpokban. Egy fekete E270 CDI, vaj belsővel, automata váltóval, első tulajtól és valós 289 ezer kilométerrel. Az előre tervezett összegnél kicsit magasabb áron hoztuk el, de hazaszállítással és papírozással együtt is bőven olcsóbb volt egy új fapados Dacia Dusternél, úgy hogy az eredeti számláján 56 ezer euró (kb 17 millió Ft) szerepelt.

Mercedes W211-es E-osztály
Nekem szerencsém volt, nem rohad az autóm

A rosszindulatú olvasók mire ehhez a sorhoz érnek valószínűleg már epekedve várják azt a részt, amikor kiderül, hogy a lelkes fiatal versenyző, aki 19-re lapot húzott csúnyán beszívta és pénztemetővé vált dédelgetett álma. Hát. Őszinte sajnálattal kell közölnöm, de a Mercedes azóta is becsülettel szolgál, sőt, minden egyes nappal egyre jobban imádom.

Megtettem vele 25 ezer kilométert, amiben volt város dögivel, de többször jártam Olaszországban, a Grossglockner-hágóra is felmentem vele. Motorja tökéletes, belseje a kissé szennyeződött kormány kivételével makulátlan, minden funkciója működik, váltója olyan finomsággal kapcsolgat akár egy újé. Valóra vált tündérmese? Mondhatni, de nem teljesen. Mivel egy 15 éves autóról van szó, ráadásul nem is egy egyszerű konstrukció, megvan a maga rákfenéje. Ez pedig a többlengőkaros futómű, amit finoman szólva se a magyar utakra terveztek. Gyöngyöző homlokkal, sokszor már-már a forgalmat feltartva kerülgetem a kátyúkat, idővel bejátszik egy lengőkar csere. Már háromnál járok, darabonként 50 ezer, munkadíjjal.

Mercedes E-osztály belső
Szerencsére sikerült olyan példányt találnom, aminek a beltere is kultúrált

Nem olcsó dolog, főleg ha minőségi alkatrészt építesz be, de ilyen összeg, ilyen autónál még bőven az emészthető kategórián belül esik. Meg ezzel amúgy is számoltam, tipikus prémiumbetegség. Viszont megvan az áldásos hatása: 200-as tempó felett is csak pihenteti az ember a kezét a volánon. Több alkalommal is volt, hogy autópályán láttam, egy úthiba mekkorát dob az előttem haladó járművön, ijedten szorítottam rá a kormányra, hogy mi fog történni. Utána meg értetlen arccal ültem: ja, hogy ennek nem számít?

A vásárlást követően, a visszajelzések, amiket kaptam igencsak véglegesek. Az egyik tábor, velem együtt örül, csodálkozik, hogy ilyen patika Mercedest már ennyi pénzért is lehet kapni és kis túlzással ugyan, de el is ismer, hogy nem adtam fel az „álmomat” és rá mertem lépni erre az útra, ami, mint kiderült, nem csak rögös lehet.

Mercedes E270 CDI
Mercimmel Ausztriában. Jól áll neki a háttér!

A másik csoport véleménye már bosszantóbb, én mégis aranyosnak találom. Érdeklődve kérdezik, hogy mit vettem, aztán amikor mondom, hogy egy 2003-as E-osztályos Mercit, jön a sablonos válasz: „de hát az nagyon öreg, sokat fogyaszt, és biztos sok bajod van/lesz vele!”

Innen már tudom, hogy laikussal beszélgetek. Öreg. Hát szerintem az évjárat csak egy szám, ha jó autóról van szó, teljesen mindegy. Sokat fogyaszt. Ez megint relatív, 1,7 tonnához és 177 lóhoz a 7,5 literes átlagot én speciel nevetségesnek tartom, egy 1,6-os benzines is megeszik ennyit. Sok bajom lesz vele. A mondat ezen részéből csak úgy süt a jóindulat. Majd ha így lesz, szólok. Addig tolom a csillagot.

Azért néha nem állom meg, és megkérdezem a delikvenstől, hogy neki milyen autója van. „Opel Astra, 2008-as” – érkezik a válasz, erősen megnyomva az évszámot, hogy érezzem, hogy az övé fiatalabb, ergo a jobb. Szegény. Nem baj, jókat mosolygok az ilyeneken.

 

Aztán van a forgalom többi tagja, illetve a járókelők, akikkel találkozik a tekintetem. Ellentétben az előző két csoporttal, őket nem ismerem, nem is elegyedtem beszélgetésbe velük. De az a nonverbális kommunikáció, amivel időközönként szembesülök, kiábrándító és mélyen elgondolkodtató volt számomra.

Nem egy új autó, hiszen idén tölti be 15. életévét. Vannak nála lényegesen modernebbek, magasabbak, hosszabbak, gyorsabbak, de színe, formája és mérete miatt még manapság is megnézik. Általában ezt örömmel szoktam konstatálni, hiszen büszkeséggel tölti el az autórajongó szívét egy ilyen „gesztus”. De a megnézés folyamata csak addig szokott tartani, amíg meg nem látják a benne ülő 22 éves, általuk még bőven suhancnak titulált sofőrt.

Ekkor megváltozik az arckifejezésük, nehéz lenne körülírni, hogy milyenre, de egyáltalán nem baráti, sokkal inkább ellenséges. Ilyenkor vagy azonnal elkapják a tekintetüket „nehogymár örüljön, hogy nézem a kocsiját” alapon, vagy direkt még végig is követnek szúrósan, hogy érezzem a törődést.

Nem tudom, mivel szolgáltam rá ezekre a kedves visszajelzésekre. Nem szoktam bömböltetni lehúzott ablakok mellett a szadista minimált, nem vagyok pofátlan a forgalomban, meg a napon se hagytak kint kiskoromban. Hát akkor?

Gondoltam már arra, hogy hiába az évjárat, a laikus ezeket az autókat még bőven sokmilliós értékűnek nézi. Látszik, hogy nem a legújabb dizájn, de még nem is hat „öregnek”, a márkajelzés pedig rátesz a kissé túlzó becslésre. Ennek az a végeredménye, hogy az életkorom és az általa tippelt vagyoni helyzetem összeegyeztethetetlen számára. Itt még egyszer megemlíteném, hogy alapáras Dacia Duster többe kerül, ha szalonban szeretne hozzájutni az ember.
BMW 7-es széria kerekek nélkül
 

A másik, hogy itthon lejáratták az idősödő prémiumok hírét és megítélését. Olyanok vásárolták meg, akiknek igazából nem az autó kellett, hanem az érzés, amit a birtoklása/használata nyújtott. A felhatalmazás vagy engedély arra, hogy tahó módon közlekedjen, parkoljon stb. Pár év elteltével már elérhető áron hozzájuthattak a „felsőbbrendűség érzéséhez”, sokat használták, annál kevesebbet foglalkoztak vele, így gyorsan leamortizálták őket. De nem csak ilyen tulajok léteznek, az éremnek két oldala van.

Mi van azokkal, akik tényleg az autót akarták és nem az érzést? Akik már régóta vágyakozva várták a napot, hogy egykori álmuk a megfizethető kategóriába essen?  Akiknek a vásárláskor felmerülő igényeit ezek a járművek elégítik ki. Ne vegyék meg, mert Magyarországon van egy elcseszett társadalmi berögződés? Vagy, ha már megvették, nap, mint nap nézzenek szembe a megvető és ellenszenves tekintetekkel vagy megjegyzésekkel? Ne vegyenek ilyet, mert így kilógnának a társadalom által meghatározott „libasorból”? Azért az adott összegért inkább kellett volna egy újabb, viszont jóval szürkébb járművet vennem? Vagy esetleg egy 5-ös Golfot, vagy Civicet, vagy bármilyen kompaktot, mert az dukálna az életkoromhoz? Nonszensz.
Kompakt méretű Ford típusok
Nem volt egy racionális választás, találhattam volna könnyebben fenntartható modellt, ez tény. De nekem az autók körül forog az életem. Nem költök el egy péntek esti buliban 30 ezret, nem is veszem meg az aktuális Apple termékeket, nem dőlök be a marketingdumának, hogy nekem igenis szükségem van ezekre iCuccokra. Azt az összeget én inkább arra költöm, hogy kedvenc négykerekűm állapotát megőrizzem, hogy még hosszú évekig kényeztessen mindazon földi jóval, amit 15 éve beleszereltek. Minden egyes alkalom, amikor beleülök, örömnap számomra és ezt az érzést senki nem veheti el. Csak bosszant, hogy egy kalap alá vesznek azokkal, akik nem nőttek fel az ilyen autók rendeltetésszerű használatához és birtoklásához.
Mercedes E-osztály W211
Bízom benne, hogy nem csak én érzek így a témával kapcsolatban, és az igényes prémiumtulajok alátámasztják, hogy az éremnek igenis két oldala van. De az is lehet, hogy csak újabb egyoldalú sárdobálás fog következni a közösségi média felületein. Sajnos ez utóbbit tartom valószínűbbnek. De kitudja. Azt mondják, csodák még léteznek.

További autós hírek

A TV2 is foglalkozott a ma esti Tényekben azzal az audissal, aki még szeptemberben hajtott be szabálytalanul a Dunakeszi-Alagi major körforgalomba, majd feltartotta...

2012 november 1-től lett kötelező az új autók esetében a gyári nappali menetfény. Sajnos ez a legtöbb típusnál CSAK ELÖL VILÁGÍT motorindítást követően...

Terjed a neten egy sztori, amit most már mi is megosztanánk, bár elég furcsa… Ám ha igaz, akkor imádjuk :)))) A történetet a...

Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy általa rögzített videóra. Sajnos előfordul, hogy a rendőri állomány bizonyos tagjai időnként nem viselkednek példamutatóan. A fedélzeti...

Teszi fel a kérdést és foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a portfolio.hu 14-i cikke. Írják: “Az új főpolgármester programja érintheti a Budapesten közlekedők,...

Kapcsolódó írások

2018-as Suzuki Vitara elölről
2018. október 23.
Több jeles magyar képviselője is volt az autóiparnak világszerte az idők során, mára pedig számos nagyvállalat van jelen az ország különböző térségeiben.
Hullócsillag? – Mercedes E-osztály W210
2018. augusztus 25.
A W210-es egy új arculatot és vállalatfilozófiát képviselt a Mercedes palettáján a 90-es évek közepétől. Nem generációkra tervezték, mégis szépen teljesít!
2019. január 21.
A teljes felsőkategóriás szegmens növekedett az elmúlt évben Magyarországon
2019. március 05.
A BMW, a Mercedes és az Audi is számos hibrid és elektromos hajtáslánccal szerelt modellt mutatott be a 2019-es Genfi Autószalonon. Megnéztük őket élőben!