Az alfa és az omega - Lancia Stratos

Közzétéve:
2019-12-14, 07:30

A Stratos volt az első raliautó a világon, amit kimondottan ilyen célú versenyzésre építettek. A középmotoros olasz háromszor nyert világbajnokságot zsinórban!

A Fulvia sikerei után adta magát, hogy a Lancia folytatja a raliversenyzést. A V4-es motorral szerelt, fronthajtásos csoda az 1973-as szezonban már egyetlen dobogós helyezést sem tudott elérni korosodó technikája miatt, de meglepő módon még ’74-ben is rajthoz állították, ekkor harmadik helyezést szerzett a Kelet-Afrika Safari Ralin (ennek még fontos szerepe lesz a továbbiakban). Ez volt az első idény, amikor utódját, a Stratos HF-t bevetették élesben: annyira jól sikerült az autó, hogy rögtön az első évben megnyerte a világbajnokságot. De nem szaladok ennyire előre.

Lancia Stratos Zero

A Lancia jó kapcsolatban állt a Pininfarina műhelyével, így természetes volt, hogy az új modellek formatervével mindig a neves karosszériaépítőt bízták meg, így volt ez a Fulvia esetében is. A Bertonénak viszont eltökélt szándéka volt, hogy a Lanciával kooperáljon, így megragadott minden esélyt arra, hogy felkeltse a gyártó figyelmét. Megtudták, hogy autót akarnak váltani a raliban, ezért a Fulvia Coupé alapjaira egy rendkívül radikális és figyelemfelkeltő dizájn hoztak össze. Bertone személyesen vitte el a Lanciához, hogy bemutassa koncepcióját. A Stratos Zero akkora ovációt váltott ki a dolgozókból, hogy rögtön megszületett a megegyezés. A Pininfarina csúnyán a háttérbe szorult.

Lancia Stratos HF

1971-es Torinói Autószalonon debütált a nagyközönség előtt, egy évvel a Stratos Zero után. Az élénk piros színű bemutatóautón kitűnően látszódtak a prioritások: szögletes, kedvező légellenállással rendelkező, pehelykönnyű karosszéria kitűnő kiláthatósággal előre, nullával hátra. Korábban háromféle erőforrást teszteltek, hogy melyik lehet a legalkalmasabb a Stratos számára: először a Fulvia V4-esét, majd a Beta motorját, de végül a legerősebb lett a befutó, a Ferrari Dino V6-os. Az egységet a vezető mögé, középre szerelték a kedvező súlyelosztás végett. Eredetileg is ezt tervezték a modellbe, csak Enzo Ferrari sokáig vonakodott a szerződés aláírásával, mivel a Dino konkurenciájának látta a Stratost. Miután az előbb említett Ferrari gyártását leállították, a Commendatore beleegyezett az együttműködésbe, a Lancia megkapta az 500 darab V6-ost.

Lancia Stratos HF

A Stratos volt az első raliautó, amit már az alapoktól kimondottan ilyen típusú versenyzésre terveztek. Cesare Fiorio menedzser, Mike Parkes mérnök és Sandro Murani pilóta kitűnő csapatot alkottak, közreműködésükkel a Lanciát éveken keresztül a legjobbak közé sorolták. Már 1972-ben elkezdték az ék-alakú csodagép tesztelését futamokon, ahol engedélyezték a Group 5-ös prototípusokat. Legyártották az 500 utcai (végül csak 492 lett), rendszámos példányt, így megkapták a homologizációt, szabad volt a terep az 1974-es WRC-hez. Bertone szerelte össze a kocsikat Torinóban, a chivassoi üzemben, a korai példányokban a motor 190 lóra volt képes, ezzel az autóval 6,8 másodperc alatt gyorsult 100-ra, végsebessége 232 km/h volt. A meggyőző teljesítményhez csupán 900 vagy 950 kilogrammos önsúly párosult, így a Stratos HF Stradale egy igazi gokart volt a kanyarokban.

Lancia Stratos HF

A versenyautóban természetesen tovább húzták a motort, a 12 szelepes 275 lóerőt tudott, a fejlettebb 24V már 320 lóval büszkélkedhetett. Sajnos ezutóbbit kitiltotta a FIA az 1978-as idényben, arra hivatkozva, hogy meghatározott számú utcai példányt is kellett volna gyártaniuk a magasabb teljesítményű (24V) modellből. Ezt leszámítva a Stratos egy igazi mestermű volt, az akkori mezőnyből kiragyogott minden tekintetben, még a gyengébb motorral is maga mögé utasította a konkurenciát, és sorra zsebelte be a sikereket, többnyire műszaki hibáktól mentesen.

Lancia Stratos HF

Megnyerte az 1974-es ralivilágbajnokságot, amiben a Fulvia harmadik helyezésének is kulcsszerepe volt, hiszen a pontösszesítésbe az is beleszámított. A következő két szezonban is győzelemre vitte a Stratost Sandro Murani és Björn Waltegard, ez a széria valószínűleg még éveken keresztül folytatódott volna, ha a Fiat nem könyököl bele. A 131-es Abarth-ot elindította 1976-ban, ami szépen hozta a sikereket, olyannyira, hogy a következő években ő kapta a kulcsszerepet, a Stratos pedig csak második helyet kapott a konszern motorsport divízióján belül.

Lancia Stratos Turbo

Viszont kiderült, hogy a Lancia gépe még mindig kompetens a szakmában, tehetséges pilótával és független csapattal még mindig végig tudta verni az egész mezőnyt. 1981-ben érte el utolsó győzelmét a Tour de Corse Automobilén, Bernard Darnichéval a volán mögött. Mikor a Fiat 131-es került a csókos helyre, a Lancia elkezdett kacsintgatni a zártpályás, endurance versenyek felé a Group 5 kategóriában. A KKK turbófeltöltővel felszerelt, szélesített, 560 lóerős Stratosok inkább a hibrid eseményeken jeleskedtek, zártpályán nem bírták megverni a Porsche 935-ösöket. A Tour de France-ot viszont zsinórban öt alkalommal nyerte meg, a Giro d'Italia automobilistico háromszor, így egyáltalán nem bizonyult egy sikertelen terméknek.

Lancia Fenomenon Stratos

1978-ban gyártották le az utolsó Stratost, 1980-ban pedig már nekikezdtek az utódmodell, a 037-es fejlesztéséhez. Az többnyire megörökölte a géneket, amik a középmotoros Lanciát naggyá tették az előző évtizedben, méltó módon vette fel a kesztyűt a B-csoport legveszedelmesebb vadállatával az Audi Quattroval, sőt egy szezonban meg is verte azt. Az évek/évtizedek során több reinkarnációja is volt a Stratosnak, az eredeti modell sikere és formavilága sok dizájnert megihletett. Ilyen volt például Christian Hrabalec, aki papírra vetette, majd megépítette a Fenomenon Stratost. Az említett úriember egy igazi rajongója az olasz raligépnek, több különleges példányt tudhat magáénak: ilyen például az első, 1971-ben bemutatott élénk piros Stratos, de a Safari-ralira felkészített Lancia is unikumnak számít. A Fenomenonnál szempont volt, hogy megmaradjon a legendás formavilág, ami sikerült is, de az összkép egy kicsit bénára sikerült.

Lancia Stratos

Nem úgy, mint a 2010-ben bemutatott legfrissebb reinkarnáció esetében. Michael Stoschek, német üzletember és milliárdos megbízásából készítette el a Pininfarina a karosszériát, amit az F430-as Ferrari Scuderia 20 centivel megrövidített alapjaira építettek. A 4,3 literes V8-as motor 540 lóerőre képes, ami mellé csupán 1247 kilogrammos önsúly párosul, így a New Stratos egy igazi pályagépként is kitűnően funkcionálhat. 2020-tól elvileg meg is lehet majd vásárolni, igaz erősen limitált lesz a példányszámuk.

Forrás:

További autós hírek

Egy nő vesztette életét hétfőn délelőtt a 86-os főúton, ahol egy Mazda személyautó és egy kamion ütközött frontálisan – adta…

Meghalt a műszaki hibás busznak ütköző személygépkocsi utasa a vezetője pedig súlyos sérüléseket szenvedett Noszlop és Bakonygyepes között. Az eset…

Szamarak és juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópályán kedden, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át…

“Az elsőnél figyeljétek a zöld lámpát a jobb szélén, bőven szabadot jelez már egy ideje, ha nem figyelek, lehet, hogy…

Dunaharasztiban az Alsó-Duna soron egy személyautó csúszott a Dunába. Szerencsére nem ült benne senki. – írja a katasztrófavédelem. A helyszínre…

Kapcsolódó írások

Autók az 1950-es évekből
2018. október 23.
Október 23-a alkalmából az Alapjárat bemutat 23 autót, melyek nagy hatással voltak az ’50-es évek motorizációjára
Nissan Silvia CSP311
2019. szeptember 01.
A Silvia vérvonala egészen 1964-ig nyúlik vissza, a korai generációkról azonban a legtöbben megfeledkeznek. A driftkirály egykoron még a raliban brillírozott!
Mini Cooper 1960
2019. október 19.
Olcsó, kicsi és praktikus. Ebből következne, hogy silány és unalmas, de a Mini erre alaposan rácáfolt, mindmáig az egyik legélvezetesebb kisautó a világon!
1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt