2019. december 08. | 17:50

A lovaskocsitól a futurisztikus önvezető Tesla Cybertruckig.

Fiat 4HP

A legelső autók nem sokban tértek a kor lóvontatta járműveitől. Felépítésük, időjárás elleni védelmük, komfortjuk és sebességük sem különbözött jelentősen azoktól. A képen látható Fiatot 1899-ben kezdték gyártani, mozgatásáról pedig a padlózat alatt elhelyezett 4 lóerős 680 köbcentis, 2 hengeres motorocska gondoskodott.

Ford T-model

Az 1908-tól egészen 1927-ig gyártott Ford T-modellt az első megfizethető autónak szokás hívni, köszönhetően Henry Ford által előszeretettel alkalmazott futószalagos termelési módszernek, szemben a korban megszokott kézi összeszereléssel. Az autó már nyújtott némi védelmet az elemek ellen, 20 lóerős motorja pedig a padló alól az orrba költözött.

Packard Super Eight

A 30-as években az autók sokkal laposabbak lettek, karosszériájuk főként egyenes vonalakból állt, orruk pedig szép hosszúra nyúlt. Ennek az volt az oka, hogy akkoriban, a nagyobb teljesítményt csak jóval nagyobb erőforrások alkalmazásával lehetett elérni, kellett a hely a 8, 12, vagy akár 16 hengeres soros motoroknak. Az 1937-ben és 1938-ban gyártott Packard Super Eightet is egy soros 8 hengeres motor mozgatta kezdetben 135, majd 130 lóerős kivitelekben.

Ford Super Deluxe

A 40-es évek formavilágát már a lekerekítések, a gömbölyű karosszériaelemek és a krómdíszítések töménytelen alkalmazása jellemezte. Ekkoriban ugyanarra az alvázra sokféle karosszériatípust gyártottak, a kor jellemzője, hogy ugyanaz a modell elérhető volt szedánként, kabrióként vagy akár pickupként is.

Mini Morris

Az 50-es években az európai autógyártóknak magukra kellett találniuk a háború kizsákmányolását és pusztítását követően. A népeknek elérhető áru autókra volt szükségük. Így születtek meg a kisebb méretű, kis fogyasztású, ámbár széles rétegek által megfizethető autók, mint például a Mini Morris.  Az autó olyan népszerű lett, hogy az évek során sok márka logóval árulták, sokféle karosszériával készült és modernizálva ugyan, de egészen 2000-ig gyártásban maradt.

Mercedes-Benz W111

A következő évtizedben az európai gyártók modellkínálatán megfigyelhető volt az amerikai behatás. Ennek ékes példája a képen látható Mercedes-Benz W111, mely csupán a méretei miatt is méltó volt arra, hogy amerikaiasnak titulálják, de a hátsó részén kialakított élek miatt le sem tagadhatta a tengerentúli befolyást.

Skoda 100L

A 70-es években a szocialista autóipar is feltörekvőben volt, de a modelleken érezhető volt a nyugat hatása, ami nem is meglepő, miután sok típust licenc alapján készítettek. A Skoda 100L egy praktikus autó volt, családok ezreit mobilizálta a keleti blokk országaiban. Az autót egy kis ezer köbcentis léghűtéses motor mozgatta, melyet hátul a farban helyeztek el, nyílván azért, hogy könnyen felforrjon a víz hegynek felfele.

Audi 100

A 80-as évek ismét az egyenes vonalakról szóltak, az autók tervezőinek kedvenc eszköze a vonalzó volt. A dizájn mellett azonban már a fogyasztás is fontos szempont volt akkoriban, így a 80-as évek autói között rengeteg dízelüzeműt is találni. A szivaraudit - ahogyan sokan nevezték - például a hat benzinmotor mellett 4 féle dízel erőforrással is árulták Európában és ez az arány a többi márkára is jellemző volt.

Nissan Almera

A 90-es években megint a gömbölyű formák jutottak szerephez és Európa útjain rohamtempóban sűrűsödni kezdtek a távol-keleti országokban gyártott autók. A vásárlókat bőséges alapfelszereltséggel csábították magukhoz a japán modellek is, mint például a képen látható Nissan Almera. Az autókban szinte mindig megtalálható volt a 4 elektromos ablak, az elektromos külső visszapillantó tükör vagy a fordulatszámmérő.

Volvo V70

A 2000-es években a kombi volt a legnagyobb sláger, aki csak tehette ilyen karosszériával rendelte új négykerekűjét, mert praktikusak voltak, elfért bennük a család és némelyik még jól is nézett ki. Az új évezredben minden szempontot felülmúlt a biztonság kérdése, a gyártók mindent elkövettek, hogy autóikat légzsák erdővel és mindenféle vezetéstámogató elektronikával szereljék fel.

Suzuki Vitara

Azt hiszem, mindenki tudja, hogy merre tart ma az autóipar a dizájn területén. Az emberek 99%-a szabadidő-autót akar, tisztelet annak az 1% kivételnek. Valahol érthető, hiszen biztonságosak, van bennük hely, át lehet látni a forgalmat belőlük és kényelmesebb is beülni egy magasított autóba, mint egy lapos sportkocsiba.

Tesla Cybertruck

Hogy merre tart a formatervezés? Reméljük nem arra, amit a Tesla mutatott a napokban legújabb modelljük, a Cybertruck premierjén. Az autók valószínűleg gyorsabbak már nem, de jóval biztonságosabbak lesznek a jövőben és az előbb-utóbb kötelező önvezetésnek köszönhetően a dizájnerek minden eddiginél szabadabb kezet kaphatnak majd az autók tervezésekor.