Autóbalesetem volt - mit tegyek, mire figyeljek?

Közzétéve:
2020-07-11, 13:00

Hibák, amiket ne kövessünk el koccanás esetén.

Talán hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy balesetek csak másokkal történhetnek meg, de ha mégsem, mi biztosan tudnánk kezelni a helyzetet. A tapasztalat ezzel szemben sajnos azt mutatja, hogy amikor bekövetkezik a baj, az egyébként higgadt és felkészült sofőrök is hajlamosak a stresszhelyzetből eredően rossz döntéseket hozni. Nézzük a leggyakoribb elkerülendő hibákat a das.hu szakértője szerint.

„Már itt sem vagyok”

Talán felesleges is hangsúlyoznunk, mennyire lényeges, hogy sem vétkes, sem vétlen félként ne hagyjuk el a baleset helyszínét! Az első ijedtség ugyan diktálhatja azt, hogy egyszerűen hátra hagyjunk mindent, azonban ezzel akár bűncselekményi tényállást is kimeríthetünk. Ha megállunk a helyszínen, azonban azért hagyjuk faképnél a másik érintettet, mert nem tudunk a felelősség kérdésében megállapodni, mind a felelősség megállapítása, mind a károk rendezése elé akadályokat gördítünk.

„Intézzük el papír nélkül”

Kinek ne futna végig a hátán a hideg, ha arra gondol, hogy heteket, vagy akár hónapokat kell várnia vétlen félként a végleges kárrendezésre, miközben látszólag kis sérülésről van szó? Másik oldalról: nem sokkal kedvezőbb a helyszínen kifizetni egy csekélyebb összeget és elfelejteni minden kellemetlenséget, mint vállalni a károkozói pótdíjat és a bonus-malus besorolás lerontását egy horpadás vagy karcolás miatt? Kétségtelenül kecsegtető megúszni ezeket a bonyodalmakat, ám később sok kellemetlenséget tartogathatnak a gyors megoldások, hiszen könnyen meglehet, hogy az adott összeg nem elegendő a károk rendezésére, vagy éppen egyéb, elsőre nem látható károk válnak nyilvánvalóvá egy alapos vizsgálatot követően.

„Felesleges a rendőri közreműködés”

Nyilvánvaló, hogy senki sem szívesen veti alá magát rendőri intézkedésnek, ugyanakkor bizonyos esetekben ez elkerülhetetlen. Amennyiben a felelősség kérdésében nem sikerül egyező álláspontot kialakítanunk, vagy személyi sérülés is történt a balesetben, nem kerülhető el a rendőri közreműködés. Ilyen esetekben mindenképpen várjuk meg a helyszínre érkező járőröket, számoljunk be a baleset körülményeiről, tanúsítsunk együttműködést a hatósággal!

„Gyorsabban megúszom, ha mindenre rábólintok”

Sajnos stresszhelyzetben sokakat magukra hagy az érdekérvényesítő készségük, és úgy gondolják, az a legkönnyebb út, ha elismerik a felelősségüket. Ezt előidézheti az, hogy eleve bizonytalanok az adott közlekedési helyzetben, de akár az is, hogy a másik fél egyszerűen határozottabb, vagy éppen a rendőrök gyakorolnak akarva-akaratlanul nyomást az érintettekre a kötelező jogszabályi figyelmeztetéssel. Ha a baleseti bejelentőlapon elismerjük a felelősségünket, a biztosítónk nyilatkoztatni fog bennünket, hogy ezt fenntartjuk-e, tehát kvázi „helyreigazítható” az álláspontunk. Ha azonban a rendőröknek nyilatkozunk így, és elfogadjuk a helyszíni bírságot, azzal elvágjuk magunkat minden további jogorvoslati lehetőségtől.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2019. november 22.
Az Alkotmánybírósághoz fordulnának az igazságtalan rendszer kijavításának érdekében.
Kötelező biztosítás szimbólum
2019. január 07.
A KGFB átlagára ötvenezer forint fölé emelkedett

További hírek