Ha van még egy olyan márka, amit sajnálok, hogy eltűnt a süllyesztőben, az egyértelműen a Rover. Alapításától évtizedeken át a legkiválóbb autókat gyártotta, de csúcsról csak lefelé vezet az út
A Rover alapítása
A céget eredetileg Starley & Sutton Co. néven alapította Coventryben John Kemp Starley és William Stutton, és profilját tekintve bicikligyártással foglalkoztak. Stutton a nagybátyjával dolgozott korábban együtt a bicikligyártás területén, és rögtön sikerült az elején „technológiai” áttörést elérni: ugyanis megalkották az első biztonságos biciklit, ami láncos hátsókerékhajtású volt 1886-ban, amelyek leválthatták végre a velocipédeket. Ekkorra már a cég neve is tartalmazta a Rovert, és mivel hatalmas sikert könyvelhettek el a kerékpárjukkal, a lengyel, fehérorosz nyelvben a mai napig nemes egyszerűséggel a biciklinek csak rower a neve.1888-ban már elkészítettek egy elektromos autót, viszont ez sajnos nem került gyártásba. 1899-ben John Starley Peugeot motorkerékpárokat importált Franciaországból, és azon volt, hogy a Peugeot motorját a Rover kerékpárokra illessze. Sajnos 1901-ben bekövetkezett halála megakadályozta ennek a projektnek a befejezésében, ennek ellenére 1902-ben beindították a motorkerékpár-gyártásukat, megszületett a Rover Imperial, ami a maga 3,5 lóerejével mai szemmel megmosolyogtató, viszont akkoriban a technikai újításainak köszönhetően népszerűnek számított, 1904-ben már több mint 1000 darabot adtak el belőle. 1904-re beindult az autógyártásuk is, első autójuk a kétüléses Rover Eight volt (utalás arra, hogy 8 lóerős volt). Egy hat lóerős gyengébb típus után megjelent 1905-ben a 12 lóerős 10/12-es. Itt már megjelenik a Rover szép szóval vásárlóbarát mentalitása, ugyanis a valós ereje az autónak 12 lóerő volt, viszont 10 lóerősként adták el, hogy kevesebb adót kelljen utána fizetni.
Az I. világháború alatt haditermelésre álltak át, a briten kívül még az orosz hadseregnek is szállítottak.
Az útkeresés időszaka
A 20-as évek nem mondható túl sikeresnek a márkának, a haditermelésről újra vissza kellett állniuk a normál piacgazdaságra, és ez jelentős visszaesést okozott nekik, plusz hát ugye a nagy gazdasági világválság 1929-től se tett jót nekik. De ezek nem akadályozták meg a gyárat abban, hogy folytassák a fejlesztéseket, így született meg 1931-ben a Rover Scarab, a világ első hátsómotoros, hátsókerék meghajtású autója, amit a London Olympia Motor Show-n és a Skót Motor Show-n mutattak be 1931-ben. Sajnos nem került sorozatgyártásba, de pedig érdekes lett volna, kíváncsi lettem volna rá, mennyire terjednek el a 839 ccm-es léghűtéses V-motorjukkal.1930-ban sikerült megnyerni a Blue Train versenyt, ami egy Calais-től a francia Riviéráig tartó útvonal, egy Light Six-szel, és ezek után sokkal inkább ráment a cég a minőségre és luxusra, komoly kapcsolatokat építettek ki európai királyi és arisztokrata családokkal. 1933-ban új irányítás alá került a Rover, mégpedig a Wilks-fivérekébe, akik új szlogent is alkottak: „One of Britain’s Fine Cars” vagyis „Egyike Britannia Jó Autóinak”. Talán a szlogen miatt is, de sikerült megfordítaniuk a lejtmenet-trendet, ugyanis míg 1932-ben 103.000 font vesztesége volt a cégnek, addigra 1933-ban már 46.000 font nyereséggel tudtak zárni, és a termelés is szépen kúszott felfelé. A II. világháború alatt megint csak jött a hadigazdálkodás, és mellette olyan őrültnek tűnő ötletek kipróbálása, mint a gázturbinás autók kifejlesztése. 1950-re sikerült a gázturbinás motort egy P4-esbe építeni (a P4-es akkoriban szintén új volt, csak 1949-ben került piacra), és hát, finoman szólva se aratott osztatlan sikert. Túlságosan drága és megbízhatatlan volt a gázturbinás technika autókban, valamint a hétköznapokban se túlságosan praktikus egy dobhártyaszaggató, süvítő gázturbina. Az alábbi korabeli videón a hang nem illeszkedik tökéletesen a képhez, de jó kis ízelítő, milyen volt a Rover Jet 1: [embed]https://www.youtube.com/watch?v=TgI4oyT_xoA[/embed]
A Land Rover születése, és az első Év Autója díja
A II. világháború után jócskán megroppant Nagy-Britannia gazdasága, és ez az autóipart is érintette, de olyannyira, hogy az amerikai katonák által otthagyott Jeepeket használták a földjeiken traktor gyanánt. 1946-ban, Maurice Wilks a Rover vezető konstruktőre is épp ezt tette a földjén, amikor az kimúlt alatta, hála a nem túl hosszú élettartamnak, amit terveztek neki, és a rossz alkatrész-ellátottságnak. Ez viszont meghozta az ihletet, 1947-re Wilks-ék már elkészítettek egy prototípust, amit (ellentétben sok jó ötlettel, amivel korábban rendelkeztek) végül sikerült tömegtermelésig vinni. Megszületett a Land Rover, ami a brit autógyártás ikonjává nőtte ki magát, olyannyira, ami nem is csoda, hiszen olyan prominens személyiségek szerették az autót, mint Churchill vagy VI. György.Eközben elérte az aranykort a Rover, az ötvenes években a neve egyet jelentett a minőséggel, és ma már hihetetlenül hangzik, de Nagy-Britanniában legmagasabb körök mind Rovert használtak, II. Erzsébet is P5-ös Roverrel furikázott, és ezt a szintet a hatvanas években is tartani tudták. Nemsokára itt az Év Autója választás (amire bevallom, fogadtam is ismerősi körben, hogy melyik autó fogja nyerni), de amikor az első Év Autója címet kellett odaítélni, nem volt kérdés, hogy ki kapja: a P6-os szériáju Rover 2000, aminek a 1978 ccm-es motorja 104 lóerőt produkált (a későbbi, fejlesztett TC változatokban ez 124 lóerőre nőtt). Ez volt az utolsó teljesen saját fejlesztésű autója a Rovernek.
A hosszú lejtő kezdete
1967-ben a Rover a Leyland Motor Corporation része lett, hogy aztán a rá következő évben egyesüljenek a British Motor Holdings-szal, létrehozva ezzel a British Leyland Motor Corporation-t (BLMC), ami a szigetország autóiparának 40%-át lefedte, viszont ezzel új problémák is merültek fel. Ugyanis a vállalatcsoporton belül a Rover veszélyeztette a Jaguar eladásait, és hogy ez végülis ne következzen be, nemes egyszerűséggel egy halom fejlesztést egész egyszerűen leállított a BLMC. És hol vannak már az ötvenes-hatvanas évek, amikor a Rover volt „a” brit autó… ennek és a BLMC felelőtlen gazdálkodásának köszönhetően az eladások csökkentek olyannyira, hogy végül a kormánynak kellett közbeavatkoznia. 1975-ben elkészült a Ryder-jelentés, amiben Don Ryder javaslatot tesz a brit kormánynak arra vonatkozólag, hogy ki kell segítenie a vállalatcsoportot 1 milliárd 264 millió fonttal, ha nem akarja, hogy beszállítókkal együtt körülbelül egymillió ember veszítse el a munkáját. Na ez az a pont, amitől kezdve a BLMC-re, és azon belül is a Roverre pénztemetőként lehet gondolni. A szanálás végülis megtörtént, cserébe a brit kormány kvázi tulajdonos lett, de hiába sikerült a Rovernek még egy Év Autója díjat bezsebelnie 1976-ban az SD1-gyel, a Land Rover 1978-ban kivált a Roverből, hogy legalább a még mindig jól menő terepjárók eladását ne húzza vissza az anyavállalat.Amikor mindenki szabadulni akart a Rovertől
1983-ra tető alá hoztak egy együttműködést a Hondával, így ezek után a Roverek Honda-alapokra épültek. 1988-ban a már csak Rover Group nevet viselő céget nem más vette meg, mint a British Aerospace a brit kormánytól, mindössze 150 millió fontért, az eredeti 800 milliós vételár helyett, cserébe az volt a kikötés, hogy 5 évig nem adhatják el a vállalatot. Ahogy letelt az 5 év, hirtelen a British Aerospace is jobbnak látta eladni a vállalatot, így került a BMW-hez most már az eredeti, 800 millió fontos vételáron (az ekkor még 20%-os részesedést birtokló Honda inkább kiszállt az üzletből). A BMW nem sajnálta a pénzt a fejlesztésekre, lényegében ekkor alkották meg a Rover 75-öt és az új Minit. Évi 600 milliós veszteség azonban a BMW-nek is sok volt már, ezért eladták a Rovert a Phoenix Groupnak (10 fontért!!!), így jött létre az MG Rover vállalat, amelyik a több évtizeddel korábban leállt MG márkát próbálta feltámasztani úgy, hogy Rover típusokat sportosítottak. Egyik érdekes példája ennek az MG ZR, ami apró különbségektől eltekintve egy az egyben Rover 25-ös. Bár azt is megjegyezném, hogy az apró különbségek között van az is, hogy a kis kasztniba beleszuszakoltak 1.8-as 160 lóerős szívóbenzines motort. Na ez már hot-hatch!Viszont ezek se mentették meg a márkát… 2005. április 10-én bezárták a longbridge-i gyárat, miután a brit állam nem volt hajlandó tovább pénzelni a halódó vállalatot. A gyártási jogokat még eladták kínába, a Nanjing Automobile Groupnak, és elkezdték a Rover 75-öt Roewe 750-ként gyártani és árulni. Amikor meghal a pápa, azt mondják: sic transit gloria mundi, vagyis így múlik el a világ dicsősége. Semmi nem fejezi ki jobban, mint ez, amikor látom, hogy egy nagy múltú angol autógyár gyönyörű autója (mert a 75 szerintem gyönyörű, megvan benne az angol elegancia, de mégse drága szupersportkocsi, mint a Bentley vagy a Rolls-Royce, így elérhetőbb) idegesítő átírással kínai kezekbe kerül. Azóta a Roewe már saját típusokkal igyekszik kitűnni a kínai autók közül, de nálam már eltemette magát.
Nem valószínű, hogy feltámasztanák a márkát, belátható időn belül biztos hogy nem, brit nacionalizmus ide vagy oda. Ennek ellenére én nagyon örülnék, ha végre a prémiumkategóriás angol autók között végre újra megjelennének az egyedi alsó-közép és középkategóriás brit négykerekűek is! A Vauxhall nem számít, az úgyis csak egy jobbkormányos Opel más logóval. Forrás: Ajánlott cikkek:
