2020. január 26. | 11:32

2010 és 2019 között 66 versenyző állt rajthoz Forma-1-es futamon. Emlékszel mindenkire?

Társszerző: Hajdu Balázs

A 2010-es évek visszatekintésében Sebastian Vettel négy bajnoki címe, Lewis Hamilton és a Mercedes dominanciája, Max Verstappen és Charles Leclerc szárnybontogatása marad emlékezetes. Velük együtt összesen 66 pilóta állhatott rajthoz Forma-1-es futamon, a 2010-es Bahreini Nagydíj és a 2019-es Abu Dhabi Nagydíj között. Ha velem tartasz, 9 olyan névvel találkozhatsz, akikről talán meg is feledkeztél, pedig ők is részesei voltak a Száguldó Cirkusznak.

Szakon Jamamoto - HRT, 2010

A Lotus és a Virgin mellett a HRT volt a harmadik olyan csapat, mely 2010-ben csatlakozott a mezőnyhöz. Ez volt a legkevésbé életképes istálló az újoncok közül. A csapat Bruno Sennával és Karun Chandhokkal kezdte az idényt. Senna kihagyni kényszerült a Brit Nagydíjat, a HRT pedig a korábbi Super Aguri és Spyker pilótát, Szakon Jamamotót ültette be a helyére.

Jamamoto hét futamon állt rajthoz. Sajnálatos módon a legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor a boxutcában elütött egy szerelőt az Olasz Nagydíjon.

Mit csinál jelenleg?

Jamamoto a 2015-ös idényben részt vett két versenyen a Formula-E-ben, azóta teljesen eltűnt a térképről.

Christian Klien - HRT, 2010

Jamamoto HRT-nél töltött ideje felejthető volt, de nem teljesen váratlan. A japán versenyző a csapat tesztpilótája volt abban az évben, valamint jelentős szponzori támogatással rendelkezett. Szingapúrban állítólag ételmérgezést kapott – sokak szerint a szponzor nem fizetett – mindenesetre kihagyta a versenyt, helyére pedig az osztrák Christian Klien ülhetett be.

Klien a Red Bull növendéke, aki 2004-ben a Jaguar csapatánál mutatkozott be. Pár évig a jogutód Red Bullnál versenyzett, majd kegyvesztetté vált. A HRT-s beugráskor nem volt semmilyen tapasztalata az autóval, illetve a pályával kapcsolatban, ennek ellenére egy másodpercet adott Sennának az időmérőn. A versenyen is a brazil csapattárs előtt haladt, amikor meghibásodott az autója. Klien az utolsó két futamon is lehetőséget kapott, valamint esélyes volt a 2011-es szerződésre is, melyet végül Vitantonio Liuzzi kapott meg.

Mit csinál jelenleg?

Klien kipróbálta magát a hosszútávú versenyzésben és különböző túraautó bajnokságokban. 2020-ban a GT Open sorozatban indul.

Jerome d'Ambrosio - Virgin 2011, Lotus 2012

Lucas di Grassi számára nagyon nehéz volt a 2010-es év, így a csapat d’Ambrosiót ültette a helyére. A belga pilóta kicsit jobban teljesített, de így is teljesen észrevehetetlen volt. Elődje legalább azzal felhívta magára a figyelmet, hogy a rajtrácsra igyekezve kicsúszott a 130R kanyarban, Suzukában.

2012-ben Romain Grosjean egyversenyes eltiltást kapott, a Belga Nagydíjon okozott balesetért. Monzában d’Ambrosio helyettesítette a franciát a Lotusnál. A csapat akkoriban dobogóra esélyes autóval rendelkezett, ilyenkor van esélye egy partvonalon kívül rekedt pilótának, hogy emlékezeteset alkosson. Nos, d’Ambrosio a 15. helyről feljött a 13.-ra…Még mindig alig hiszem el, hogy ennyire gyengén muzsikált.

Mit csinál jelenleg?

D’Ambrosio a kezdetektől fogva a Formula E sorozatban versenyez, ahol sikerült néhány futamgyőzelmet szereznie. Ebben a bajnokságban minden futam izgalmas és emlékezetes.

Charles Pic - Marussia 2012, Caterham 2013

Charles Pic két teljes szezont húzott le a Forma-1-ben. A Marussia és a Caterham csapatainál nehéz maradandót alkotni, a francia versenyző teljesítménye tűrhetőnek mondható. Ha beírod a nevét a Google képkeresőbe, akkor főleg Károly hercegről készült fotókat találsz.

Mit csinál jelenleg?

Csakúgy, mint di Grassi és d’Ambrosio, Charles Pic is részt vett a Formula-E első szezonjában. A francia pilóta azonban néhány versenyt követően kiszállt, és a család franciaországi kamionos cégében vállalt munkát.

Andre Lotterer - Caterham, 2014

Annak ellenére, hogy Lotterer 2002-ben a Jaguar tesztpilótája volt, az évtized jelentős részét Japánban töltötte. Majd csatlakozott az Audi LMP1 programjához, és a világ egyik leggyorsabb hosszútávú autóversenyzője lett. Nagyon tehetséges pilóta, aki a 2014-es F1-es Belga Nagydíjon helyettesítette Kamuji Kobajasit.

Lotterer az időmérőn megverte csapattársát, Marcus Ericssont. Pályafutása egyetlen Forma-1-es versenye azonban csak egy körig tartott, mert meghibásodott az autója. A csapat elégedett volt a teljesítményével, és a következő néhány versenyre szóló ajánlatott tett a pilótának. Lotterer azonban visszautasította őket. Rajta kívül csak Marcus Winkelhock mondhatja el magáról, hogy mindössze egyetlen nagydíjon állt rajthoz a királykategóriában.

Mit csinál jelenleg?

Lotterer egy ideig a WEC-ben versenyzett, most pedig a Porsche csapatának első Formula-E-ben töltött idényét próbálja emlékezetessé tenni.

Will Stevens - Caterham 2014, Marussia 2015

Will ‘The Lad’ Stevens a 2014-es Abu Dhabi Nagydíjon mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Váratlan esemény volt ez – főleg azért, mert akkoriban a Marussia tesztpilótája volt. Miután Fernando Alonsót sikerrel irritálta a futamon, szerződést kapott a Marussiától a következő idényre.

Csapattársa a legalább ennyire felejthető Roberto Merhi volt – aki csak azért nincs rajta ezen a listán, mert 2019-ben még a Forma-2-ben versenyzett. A Marussia hatalmas lemaradással kullogott a mezőny végén, esélytelenként róva a köröket.

Mit csinál jelenleg?

Miután 2015 végén már nem tartottak rá igényt, a hosszútávú autóversenyzés felé vette az irányt. 2017-ben megnyerte a saját kategóriáját Le Mansban, most pedig vezeti az LMP2 osztályt a WEC sorozatban.

Alexander Rossi - Marussia, 2015

2015 vége felé, öt futamon át Alexander Rossi helyettesítette Roberto Merhit. Kilenc év után ő volt az első amerikai versenyző a mezőnyben. Sokáig várakozott az F1 küszöbén. Amikor megkapta a lehetőséget, akkor élni is tudott vele. A hazai futamán 12. helyen ért célba, ezzel beállította a csapat legjobb eredményét abban az évben.

Rossinak nem volt komoly szponzori háttere, így a Manor 2016-ban csak tesztpilótaként számított rá. A szezon közepén adódott egy újabb lehetőség, ő azonban inkább a bontakozóban lévő IndyCar karrierjére akart koncentrálni.

Mit csinál jelenleg?

Rossi újoncként megnyerte a 100. Indy500-ast, és azóta is a sorozat egyik meghatározó alakja. Ki tudja, mire vihette volna, ha több lehetőséget kap a Forma-1-ben.

Felipe Nasr - Sauber, 2015-16

Talán furcsállod, hogy Nasr nevét ezen a listán találod – két évet töltött egy középcsapatban, első versenyén a remek ötödik helyen végzett. A 2016-os Brazil Nagydíjon szerzett pontjai megmentették a csapatot a csődtől. Nasr azonban nem igazán tudott semmilyen maradandót alkotni, nem alakított ki magának valódi identitást. Még Marcus Ericssont is alig tudta legyőzni.

Mit csinál jelenleg?

Nasrnek jól megy a sora – jelenleg az IMSA WeatherTech sportautó sorozatának DPi osztályában versenyez. 2018-ban elhódította a kategória bajnoki címét, tavaly pedig a második helyen végzett. A hírek szerint akár az IndyCar sorozatban is folytathatja pályafutását.

Rio Haryanto

Indonézia első Forma-1-es pilótája, Rio Haryanto 2016-ban kapott lehetőséget a Manor istállótól. Főleg anyagi okok miatt kerülhetett be, túl nagy elvárásokat nem támasztottak vele szemben. Talán a jelentős GP2-es tapasztalatának köszönhetően megbízhatóan teljesített. Monacóban legyőzte a sokkal magasabbra taksált Pascal Wehrleint az időmérőn.

Pályafutásának legemlékezetesebb pillanata volt, amikor a nézők a nap versenyzőjének választották – közben a verseny felénél feladni kényszerült élete első F1-es versenyét. A szavazatok mennyiségét gyanúsan nagynak találták, így megfosztották a díjtól, melyet Romain Grosjean kapott meg.

Mit csinál jelenleg?

Haryanto nem tért vissza a Forma-1-be a következő idényben, helyette a családi vállalkozásban kezdett tevékenykedni. Azóta kipróbálta magát a Blancpain GT sorozatban és az Ázsiai Le Mans bajnokságban.

Nálad ki szerepelne még az elfeledettek listáján?

  • Címkék:
  • F1