2019. május 13. | 13:45

A Handelsblatt német pénzügyi folyóirat vasárnapi sorai között derült fény a két nagyvállalat, a BMW és  Daimler financiális problémáira, ami Magyarországot is érinti

A Handelsblatt egy német pénzügyi magazin, melynek online sorai között jelent meg a szomorú hír vasárnap, azaz május 12-én azzal kapcsolatban, hogy komoly pénzügyi problémákkal küszködik mind a BMW mind pedig a Daimler. A probléma főleg a magyarországi üzemeket fogja érinteni. Meg lehet, hogy a BMW az eddig ígért 4-5 éves kezdés helyett sosem indul majd el, valamint a Mercedes sem folytatja kecskeméti üzemének bővítését.

A Mercedes háza táján azon hírek járták, hogy a 2020-as évtized elejére már elstartol a második üzem, és párhuzamosan gurulnak majd le a szedánok, elektromos járművek, és az első és hátsókerék meghajtású járgányok, valamint a kompakt modellek. A jelenlegi álláspont szerint minimum egy évvel tolódik el az üzem bővítése, de ez még nem biztos. A Daimler gondozásában működő Mercedes csak az első negyedévben 2 milliárd euró tőkét locsolt el úgymond feleslegesen. A költségek roppant pánikszerű megszorítása ez a német gyártó részéről.

A BMW ebben a pillanatban még nem hozott végleges döntést, mint a Mercedes, azonban ők is erős gondolkodásra kényszerülnek, hiszen egész 2018 évi forgalmuk alakut másképpen, mint azt várták. Emiatt a debreceni gyár felhúzása erős túlkapacitást eredményezne, ami ismét csak a pénzt szívná el a vállalattól. A projekt kezdetén 1 milliárd eurós beruházást, és évi 150 ezer darabos modellszámot emlegetett a bajor gyártó, mostanra azonban még a gyár felhúzása sem biztos.

Az érintett gyártók nem kívánták kommentálni a német lap által lehozott információkat. Tisztán látszik azonban, hogy az elmúlt évtized növekedése lassan befejeződik, és telítődik mind az amerikai mind pedig az európai autópiac. Míg a BMW még a víz felszínén evickél, és durva csökkenéseket nem kellett könyvelni, addig a Mercedes és az Audi komoly eladási problémákkal küzd, a temérdek új modell bemutatás és fejlesztés ellenére is. A Mercedes eladási számai a 2018-as évhez képest 4,5%-kal az Audié pedig 13%-kal alacsonyabbak.

Ami biztos, hogy 2022-ig minden beruházást kétszer is átgondolnak a német gyártók, hiszen amellett, hogy az európai eladások csökkenek, még az Amerikában hatályba lépni készülő import vámok is durván megnehezítik majd a gyártók dolgát.