2019. július 08. | 14:01

2013 óta nincs jelentős javulás ez ügyben.

A magyar kormány azt tervezi, hogy 2024-ig 3200 milliárd forintot költ el a vidéki úthálózat fejlesztésére. 2019-ben a Modern Falu Program keretében 163 településen 430 kilométernyi útszakasz újul meg az ígéretek szerint. Ugyanakkor a Magyar Közút számítása szerint 16 ezer kilométernél is több szakasszal van komoly probléma.

„2013 óta - a Magyar Közút Zrt. hivatalos felmérései alapján - folyamatos romlás tapasztalható a mellék- és főútvonal hálózat kapcsán. 2013-ban a teljes kiépített úthálózatból egy 15 025 kilométer hosszú szakasz kapta a rossz minőségű besorolást. Ez a szám, számomra teljesen elképesztő módon nem, hogy csökkent volna, de 2018-ra 16 214 kilométerre nőtt” - ismertette a statisztikai adatokat, az LMP-s Keresztesi Lóránt írásbeli kérdésében, melyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez intézett.

A politikus az iránt érdeklődött, hogy a - szerinte - borzalmas vidéki úthálózat felújítása mikor történhet meg. A miniszter helyett reagáló Cseresnyés Péter államtitkár szerint a „2010 előtt felhalmozott évtizedes karbantartási elmaradást kell ledolgozni.” Válaszában pedig azt is felhozta, hogy a második Orbán-kormány által 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forintot tesz ki.

„A kifejezetten a kistelepülésekre koncentráló Magyar Falu Program keretében pedig éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre útfelújítások kivitelezésére. A 2019-ben meginduló első ütemben 163 helyszínen, közel 430 kilométer úthosszon kezdődik meg a felújítási munka. A második ütem előkészítésére az idei költségvetésben 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A Magyar Falu Programon kívül a hazai finanszírozású Komplex Útfelújítási Programban és a folyamatban lévő, uniós finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében csak tavaly több mint 1000 kilométernyi útszakasz újult meg” – írja még válaszában az államtitkár.

Viszont Keresztes a kérdésében éppen azt kifogásolja, hogy a Magyar Falu Program tervezetében szereplő 430 kilométeres hossz kisebb, mint az éves amortizáció mértéke. Az általa ismertetett statisztikából kiolvasható, hogy csak tavalyról idénre 1 189 kilométernyivel nőtt a rossz besorolást kapott útszakaszok hossza.

Cseresnyés emellett még azt is felhozza, hogy a jövő évi költségvetés tervezete szerint a közúthálózat fenntartására és működtetésére 94 milliárd forint állhat rendelkezésre 2020-ban.