Újra megerősítette bennem a magyar közlekedési kultúra okozta mélységes szégyenérzetet az a videó, ami a Magyar Közút Instagram csatornáján lett közzétéve. Milyen emberek azok akik egy defekt következtében az autópálya belső sávjában ragadt autót - ami körül emberek ténferegnek -, szó nélkül kikerülnek? Szerencsére volt, aki legalább a bejelentette az esetet.

Szerencsére viszont azok az emberek, akik a biztonságos közlekedés fenntartásáért dolgoznak, nem a szokásos közönnyel állnak hozzánk, autósokhoz. A Magyar Közút alkalmazottja még épp időben kiért a helyszínre és csodával határos módon nem történt személyi sérülés. 

Június 24-én kora reggel egy Citroen Xsara defektet kapott, aminek következtében a szalagkorlátnak ütközve megfordult az autópálya belső sávjában és megállt. Az autóban utazó apuka anyuka és kislány, vélhetően nem a józan ész, hanem a baleset okozta sokk miatt kiszálltak az autóból, majd nekiláttak a kerékcserének. Az elképesztően életveszélyes mutatványt csodával határos módon megúszták, de ezt szinte biztos, hogy a Közutas kolléga villámgyors reakciójának köszönhetik, aki a bejelentést követően megnézett kamera képét látva rohant a helyszínre. 

A családot a szalagkorlát mögé terelte, majd nem kis kockázatot vállalva megpróbálta levinni az autót a leállósávba, ami majdnem tömegbalesettel végződött, miután a belső sávban érkező furgonnak nem tűnt fel, hogy az előtte haladó - egyébként alacsony építésű - autó fékez. A Magyar Közút munkatársa végül a mellényét lobogtatva próbálta jelezni az érkező autóknak a balesetveszélyt, majd sikeresen levitte az autót a leállósávba. 

Az autópályán egy kisebb műszaki hiba is életveszélyes szituációkat okozhat, hiszen az ingerszegény, de nagysebességű közlekedés közben lankad a sofőrök figyelme és nemhogy egy hirtelen szituációt, hanem egy jól látható akadályt sem mindig tudnak időben észrevenni. Az egyetlen megoldás arra az esetre, ha valamiért megállásra kényszerülünk ilyen környezetben, hogy alapos körültekintés után a külső sáv irányában lehetőleg szalagkorlát mögé, vagy a lehető legtávolabbi, biztonságos helyre húzódva értesítjük a hatóságokat. Ilyen környezetben egy rosszul meghozott döntés nagyon könnyen végzetes, felesleges halálhoz vezethet.