Baleset miatt kiszakadt az autó jobb első kereke, a sofőr mégis továbbhajtott – VIDEÓ

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-11-25, 12:14

Azt gondolnád, hogy ez biztos a ruszkiknál történt, pedig nem.

Egy ismeretlen személy úgy közlekedett a forgalomban, hogy az általa vezetett terepjárónak szó szerint nem volt ki mind a négy kereke. A cikkbe beágyazott videó nem Oroszországban készült, hanem az Egyesült Államokban, egész pontosan Chicago városában.

Sérült terepjáró a chicagói forgalomban

Amint látható, a szürke terepjáró balesetet szenvedett, aminek következtében a jármű jobb első kereke kiszakadt a helyéről. A baleset miatt a terepjáró első lökhárítója is leszakadt. A sofőr a történtek ellenére sem állt meg, úgy folytatta tovább az útját a belső sávban, mintha mi sem történt volna.

A szikrákat hányó terepjáró menet közben annyira megdőlt, hogy a bal hátsó kerék nem is érintette a földet, de a sofőr legalább nem ment neki az előtte álló személygépkocsinak, ami a pirosnál várakozott. Amikor a lámpa zöldre váltott, a sor megindult, a terepjáró pedig követte az előtte haladókat, indulásnál füst gomolygott fel a jármű alól.

Néhány kommentelő úgy gondolja, hogy az autó lopott volt, ezt a feltevésüket arra alapozzák, hogy a terepjáró hátul nem rendelkezett rendszámmal. Az alább megtekinthető videó végén egyébként látható, hogy a sérült gépjárművel közlekedő sofőr legalább egy piroson átment, remélhetőleg azért senkinek és semminek nem esett bántódása miatta.

Kapcsolódó írások

Elon Musk áll a betört ablakú Tesla Cybertruck előtt
2019. november 25.
A bemutató előtti próbán minden simán ment.
Forgalmi dugó Amerikában
2019. december 03.
Most azért volt miért sajnálni a jenkiket.

További hírek