2022. július 14. | 10:41

A Független Benzinkutak Szövetsége szerint a júliusi támogatás már nem érkezett meg. 

A literenkénti 20 forintos támogatást a kis benzinkutaknak eddig az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. fizette ki. A társaság azonban arról számolt be, hogy pénzügyi keretei elfogytak, így a Független Benzinkutak Szövetsége nem lát esélyt arra, hogy ezek a töltőállomások a júliusi támogatást is megkapják.

Egri Gábor, a szövetség elnöke elmondta, próbáltak a minisztériumokhoz fordulni, hogy ki tud pénzügyi forrásokat előteremteni, azonban egyelőre semmilyen pozitív választ sem kaptak. Viszont már megkezdődött az aratás, és komoly ellátási problémák lehetnek a mezőgazdaságban.

Az elnök hozzátette, a 20 forintos támogatás eddig is nagyjából a villanyszámlára volt elegendő. Meglátása szerint a kis benzinkutak lélegeztetőgépen vannak tartva. Azonban úgy látszik, a szükséges források júliusra nem állnak rendelkezésre annak ellenére, hogy erről a kormány részéről határozat született, amit jogszabályban is megerősítettek.

Tankolópisztoly kézben tartva
Kép: Depositphotos

Néhány nappal ezelőtt Hernádi Zsolt, a MOL elnöke az ATV Heti Napló című műsorában beszélt arról, hogy már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig még tartható a 480 forintos benzinárstop. Ezzal kapcsolatban Egri Gábor hozzátette, teljesen egyetért Hernádi véleményével a kérdést illetően.

A szövetség elnöke kifejtette, globális ellátási problémák vannak. Egész Európa és Magyarország esetében is igaz, hogy a finomítói kapacitások nem fedik le a piaci igényeket. Jelenleg egyedül a százhalombattai Dunai Finomító látja el a magyar piacot az OMV schwechati finomítójának leállása miatt. Hernádi Zsolt korábban bejelentette, augusztusban a battai finomító is le fog állni, ezért azt fogják kérni, hogy az állam nyissa meg a tartalékokat.

Egri Gábor szerint a helyzet rendkívül kiélezett. Hozzátette, amennyiben valóban elmarad a július támogatás, fennáll annak a veszélye, hogy a vidéki ellátás be fog dőlni Magyarországon.

Nyitókép: Depositphotos