2022. június 10. | 14:03

Az autósok negyede üzemanyagártól függetlenül nem lenne hajlandó megválni az autójától. 

600 forintos benzinár mellett az autósok 32 százaléka, míg 700 forint feletti literenkénti összeg esetén további 18 százalékuk döntene úgy, hogy nem használja az autóját – derül ki a G7.hu és a Reacty Digital közös reprezentatív felméréséből.

A Holtankoljak.hu adatai alapján a 95-ös benzin átlagosan 772, míg a gázolaj 792 forintba kerül. Vagyis jóval több, mint a válaszadók 50 százaléka által megjelölt, 700 forintos lélektani határt. Így a felmérés alapján, ha nem lenne a 480 forintos hatósági ár, akkor minden második tulajdonos inkább letenné az autóját.

A felmérésből az is kiderül, hogy a 800 forintos literenkénti ár elérésével az autósok újabb 16 százaléka döntene úgy, hogy inkább otthon hagyja a kocsiját. Ez azt jelentené, hogy ezen a ponton a magyar autósok kétharmada választana valamilyen alternatív közlekedési módot.

autóforgalom
Kép: Depositphotos

A válaszadók 24 százaléka kijelentette, semmiképp sem fogja letenni az autóját, függetlenül az üzemanyagok árától. A felmérés alapján a havi 300 ezer forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők 29 százaléka számára az áremelkedés nem jelent befolyásoló tényezőt.

Minél idősebb a válaszadó autós, annál árérzékenyebb. A 60-79 éves korosztály 43 százaléka esetében már a 600 forintos árszint sem megfizethető. Azonban a 18-29 évesek körében inkább a 700 forint jelent lélektani határt. Ebben az esetében már közel 50 százalékuk letenné a kocsiját.

tankolás
Kép: Depositphotos

A településtípusok szerinti megoszlást nézve leghamarabb a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban élők hagynának fel könnyebben az autójuktól, mivel számukra a kisvárosokban és a községekben élőkkel szemben sokkal kézenfekvőbb alternatíva lehet a tömegközlekedés használata.

Az autó helyettesítő közlekedési eszközök között a bicikli végzett az első helyen. Országos átlagban az autósok 50 százaléka válaszolta, hogy ezt a megoldást választaná, ha a magas üzemanyagárak miatt nem autózhatna. A tömegközlekedést 43, a helyközi buszokat és a gyaloglást 42-42, a vonatot 27, míg az eszközmegosztó szolgáltatásokat (közösségi autó, bicikli, roller) csupán a válaszadók 4 százaléka választotta.

Nyitókép: Depositphotos