A Független Benzinkutak Szövetsége szerint százmilliárdos a veszteségük, amióta bevezették a kutakon a hatósági árat.
A keresetet az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága is befogadta - írta meg a Népszava. Az információt egyenesen az FBSZ elnökétől, Egri Gábortól kapta a lap.
A kutasok azt állítják, hogy a hatósági áras üzemanyag miatt veszteségesek a vállalkozásaik. A 2022-es időarányos forgalmuk 80%-a utáni literenkénti 20 forintos támogatás nem elegendő még a működőképesség fenntartására sem, állítják.
Az FBSZ úgy számol, hogy a nagy töltőállomás-hálózattal nem rendelkező magyar kis- és középvállalkozások a tavaly novemberben bevezetett 480 forintos üzemanyagárstop következtében legalább 100 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.
A Népszava megkeresésére Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) elnöke szerint nehezebb lenne hasonló perhez jogalapot találnia a Molnak vagy az olajcég részvényeseinek. A Mol ugyanis így is nyereséges, sőt, a profitja csúcsokat döntöget.