2020. május 28. | 09:58

Egy kisbusz és egy kamion ütközött össze Balatonkenese külterületén 6 óra után pár perccel.

Halálos baleset történt a 710-es főút Balatonfőkajár és Csajág közötti szakaszán 2020. május 28-án 6 óra 10 perckor. Balatonkenese külterületén egy kilenc utast szállító Ford kisbusz és egy téglákat szállító kamion ütközött össze, a baleset következtében öt személy a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől, a rendőrök a 71-es számú főút felé terelik az arra közlekedőket, amíg a helyszínelés be nem fejeződik. A rendőrség arra kéri az arra haladó gépjárművezetőket, hogy a baleset helyszínénél fokozott figyelemmel közlekedjenek!

A balesethez a balatonfűzfői és a pétfürdői hivatásos tűzoltók érkeztek ki, ők már megkezdték a műszaki mentést. A Delta Hírek úgy tudja, hogy az elhunytak mellett több életveszélyes sérült is van. Állítólag 6 mentőautó és 2 helikopter érkezett a baleset helyszínére.

A rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a kisbusz sofőrje éppen előzött, amikor észrevette a szemből érkező kamiont. Mind a két járművezető erős fékezésbe kezdett, a kamionos próbált lehúzódni az útról, de nem tudta elkerülni az ütközést. Úgy tudni, hogy a kisbuszban munkások utaztak, akik éppen hazafelé tartottak.

Police.hu

Delta Hírek