Civil autókból ellenőrizték a Budapesten közlekedőket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai. A rendőröknek akadt dolguk bőven, a Police.hu beszámolója szerint senki nem számított a civil autós rendőrök jelenlétére a fővárosi utakon.

A pofátlanító rendőrök a szabálytalankodó autósok mellett a szabályszegő motorosokat is kiszűrték a forgalomból, már ha a látómezejükbe kerültek. A civil jelzésű kocsikban ülő egyenruhásoknak leginkább a gyorshajtókkal szemben kellett intézkedniük a mostani razzia során, de persze ezúttal is akadt olyan sofőr, aki lazán áthajtott a piroson, nyilván őt is megbüntették.

A szabálysértéseket mindig felvették a rendőrök a fedélzeti kamera segítségével, ez így megy azóta, hogy útjára indították a nagy népszerűségnek örvendő Pofátlan(TAN)ítási akciót. Nézzük, hogy a mostani akció során kiket kaptak el a rendőrök:

Egy Audi vezetője 70 km/óra helyett 147 km/órával, egy másik Audis szintén 70 km/óra helyett pedig 158-cal közlekedett a fővárosban. Volt olyan motoros, aki 70 helyett 135-tel ment a rendőrök orra előtt. Az egyik gyorshajtó 45 ezer forintos bírságot kapott, a többiek rosszabbul jártak, a legtöbb szabályszegőt 90 ezer forintra vagy 130 ezer forintra bírságolták meg a zsaruk.

A BRFK megjegyezte, hogy a civil autós ellenőrzéseket a jövőben is folytatni fogja, ennek a hírnek a mániákus gyorshajtók biztos nem örülnek.