Dózsa György úti halálos baleset: 4 év letöltendő fogházra ítélte a bíróság M. Richárdot

Kiss Márton újságíró
Frissítve:
2020-09-30, 16:58

Az ítélet ellen fellebbezett az elítélt, így a döntés még nem jogerős.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon négy év letöltendő fogházra ítélte és véglegesen eltiltotta a vezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt. A nem jogerős ítélet szerint M. Richárd legkorábban a büntetés kétharmada után bocsátható szabadon feltételesen.

M. Richárd
M. Richárd a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A szakértő vélemény szerint M. Richárd 2017 májusában 135-140 km/óra közötti sebességgel közlekedett Mercédeszével a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. Ekkor érkezett meg N. József, aki az autójával szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a szemből érkező vádlott elé úgy, hogy nem tett eleget az elsőbbségadási kötelezettségének. A kanyarodni akaró autó az ütközés következtében többször is megpördült, majd becsapódott a buszmegállóba.

Buszmegállóba csapódott gépjármű
Fotó: MTI

A balesetben egy 37 éves kisgyerekes apuka és egy 24 éves egyetemista fiú vesztette életét. N. Józsefnek kilyukadt a tüdeje és öt bordája eltört, M. Richárd viszont karcolásokkal megúszta a balesetet. Később kiderült, hogy M. Richárd jogosítvány és bekötött biztonsági öv nélkül száguldozott, vezetés közben pedig videózta magát.

Összetört Mercedes oldalról fotózva
Fotó: Police.hu

A bíróság végül négy év fogházra ítélte M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt, a férfit emellett örökre eltiltották a vezetéstől. A balesetben érintett másik sofőrt, N. Józsefet 1 év 10 hónap fogházra ítélték, de a büntetését 3 évre felfüggesztették. Őt egy évre tiltotta el a vezetéstől a bíróság. Az ítélet ellen az elítéltek és a védőik is fellebbeztek, ami azt jelenti, hogy a döntés nem jogerős.

„Az ügyészség eltúlzóan enyhének tartja az ítéletet, és emiatt fellebbezett azzal a céllal hogy a bíróság másodfokon mondja ki bűnösnek az I. r. vádlottat a közúti veszélyeztetés bűntettében is és jelentősen súlyosítsa a büntetést. Ha a közúti veszélyeztetésben is elítélnék a vádlottat, akkor a jelenlegi büntetés a középmértéket sem éri el, és fogház helyett börtönbüntetést kellene kiszabni. Az ügyészség indítványozta a 43 éves férfi letartóztatását az elsőfokú ítéletet követően, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett” – tájékoztatta portálunkat dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

„Ez az ember elvett a fiamtól és a kollégájától több, mint száz évet. Meg nem született gyerekeket és azt az örömöt hogy lássák felnőni őket. De valószínű, hogy éveket vett el tőlünk, a nagyszülőktől és a testvérétől, Tamástól és a barátaitól is. M. Richárd mindent megtett azért, hogy megbűnhődjön azért, amit tett. A legnagyobb hibát akkor követte el amikor azon a napon be mert ülni az autóba, de ez a saját döntése volt, és nem egy beteg emberé, mint ahogy fel szerették volna tüntetni a per során. Jogosítvány nélkül száguldozott 140-el a megengedett 50 helyett, miközben mobiltelefonnal videózta magát. Nem is igazán értem ezt a döntést. Mi kell még ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?” – kérdezte a balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapja, Molnár József a 24,hu újságírójától az ítélethirdetést követően.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Bekeményít a rendőrség, jönnek a rejtett traffipaxok!
2018. szeptember 07.
Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar rendőrségi vezetésnél elszakadt a cérna, és megelégelték, hogy nem bírnak a renitens gyorshajtókkal. Ezért aztán bekeményítenek!
Újra mérnek az országban, de most mást
2018. szeptember 17.
Az Európai Mobilitási hét keretében a környezetszennyezés csökkentésére hívják fel a figyelmet

További hírek