2021. április 19. | 14:13

87,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba 2021 márciusában, mint egy évvel korábban.

Idén márciusban az Európai Unió 27 tagállamában összesen 1 millió 62 ezer 446 személygépjárművet helyeztek forgalomba, ami 87,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (European Automobile Manufacturers' Association, ACEA) legfrissebb statisztikáiból.

Ez a drasztikus emelkedés annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt meghozott rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseknek köszönhetően csupán 567 253 járművet értékesítettek az EU-ban. Az ágazat teljesítményét tekintve az április hozta a legjelentősebb visszaesést, ugyanis 76,3 százalékkal, 270 682 darabra esett a forgalomba helyezett új autók mennyisége. Az azóta eltelt csaknem egy év során egyedül tavaly szeptemberben sikerült pozitív eredményt felmutatni, akkor is mindössze 3,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Az elmúlt hónap során három EU-s tagországban is három számjegyű fellendülés volt tapasztalható: a vírus első hulláma által leginkább sújtott Olaszországban 497,2 százalékkal, Franciaországban 191,7 százalékkal, míg Spanyolországban 128 százalékkal elemelkedtek az eladások. Németországban ennél számottevően visszafogottabb, de még így is jelentősnek mondható, 35,9 százalékkal bővült a forgalomba helyezések száma a tavaly márciusi adatokhoz képest.

2021 első negyedévében 2,6 millió autót értékesítettek az Európai Unió területén, ami az egy évvel korábbi eredményhez viszonyítva 3,2 százalékos növekedést jelent. Annak ellenére, hogy az idei esztendő első két hónapjában jelentős visszaesés – januárban 24 százalékos, februárban pedig 19,3 százalékos csökkenés – volt tapasztalható, az erős március segített megfordítani, és pozitívba billenteni a statisztikát.

Ha a legnagyobb piacokat vizsgáljuk, a 2021 Q1-es eredmények tekintetében már jóval árnyaltabb a kép: Olaszországban 28,7, Franciaországban pedig 21,1 százalékos volt az emelkedés 2020 első negyedévéhez mérten. Ezzel szemben Spanyolországban 14,9 százalékkal, míg Németországban 6,4 százalékkal volt alacsonyabb a forgalomba helyezések száma, mint az előző év első három hónapjában.

Ami a magyarországi számokat illeti, márciusban összesen 12 434 új személyautót helyeztek forgalomba, ami 8,3 százalékkal magasabb a 2020 márciusi darabszámnál. Negyedéves összevetésben még mindig 1,5 százalékos elmaradás tapasztalható a tavalyi év Q1-éhez viszonyítva: 2020-ban 32 671, míg idén 32 194 új autó kapott rendszámot hazánkban.

Gyártók tekintetében a Volkswagen-csoport áll az élen. A német konszern autóiból 269 035 darab fogyott az idei év első három hónapjában, ami 62,9 százalékos javulás 2020 Q1-hez mérten. Második helyen a Stellantis áll. A többek között a Peugeot-t, a Fiatot, a Citroënt és az Opelt is magába foglaló cégcsoport 251 489 értékesített autónál tart. Ez 177,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt. A képzeletbeli dobogó legalsó fokát pedig a Renault-csoport foglalja el 84,7 százalékos növekedést produkálva 98 659 darabot adtak el a francia vállalat modelljeiből az EU-ban.