Kártörténeti elemzés 3 990 Ft-ért
szombat - 2023. december 09.
-0.5 °C
borús égbolt
alapjarat.hu logo
95 573 Ft
100 634 Ft
D 593 Ft
fuel prices icon fuel prices icon

A dühös rokonok kis híján meglincselték a sofőrt, aki két embert halálra gázolt

2021. március 02. | 15:42

A járművezető párját is súlyosan bántalmazta a feldühödött csoport.

Egy bukaresti nő halálra gázolt két embert, miután elvesztette uralmát az általa vezetett jármű fölött. A tragédia után az áldozatok hozzátartozói összegyűltek a helyszínen, majd agyba-főbe verték a járművezetőt és a férjét, írta meg a 24.hu a Krónikára hivatkozva.

Az 57 éves nő Bukarest 2-es számú kerületében vesztette el a kontrollt a kocsija fölött, ami ennek következtében eltalált egy oszlopot. Az ütközés nyomán az autó nekipördült egy kerítésnek, majd súlyosan megsebesített egy 6 éves kislányt és egy 21 éves nőt. A kórházban egyikük életét sem tudták megmenteni az orvosok.

A járművezető a rendőrségi kihallgatása során elmondta, hogy ritkán ül a volán mögé, ráadásul a család automata sebességváltós személygépkocsiján összetévesztette a fékpedált a gázzal, és előbbi helyett véletlenül az utóbbiba taposott. A nő azt is elárulta, hogy nem is neki kellett volna vezetnie, de a férje átengedte a terepet, mert indulás előtt szeszesitalt fogyasztott. A vétkes sofőr kihallgatása elhúzódott, ugyanis sokkos állapotba került, mivel a baleset helyszínén súlyos fizikai bántalmazás érte őt és a férjét.

A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy az ütközés után több tucatnyian a helyszínen termettek, és szinte meglincselték az autót vezető nőt és az anyósülésen ülő férfit. A román rendőrség egyelőre nem közölte, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a bántalmazókkal szemben. Az ügyészség szóvivője annyit közölt, hogy a vétkes járművezetőt nem vették őrizetbe, nem helyezték felügyelet alá, mert nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, rengeteg ütést kapott, az arcán is.

 

Íme Fernando Alonso visszatérő autója – a tetőtől talpig francia Alpine F1: Ezüst helyett most is fekete nyíl – megérkezett a címvédő Mercedes is

Mások ezt olvassák

Kérek még hírt!