2023. február 23. | 01:36

A kétkerekűvel szabályosan közlekedő személy fejsérülést szenvedett, a kórházban pedig életét vesztette.

2022. május 20-án délelőtt, Baján történt a később végzetesnek bizonyuló baleset. Az autós 43-47 km/h-s sebességgel haladhatott az incidens idején.

A vádlott nem tartott kellő követési távolságot a vele azonos irányban, az úttest jobb szélén elektromos kerékpárral közlekedő személytől. Az autó jobb elejével ment neki a bicikli hátsó kerekének.

A kerékpáros az útpadkára zuhant a járművével együtt. Olyan súlyos fejsérülések érték, hogy a kórházi ellátás ellenére elhunyt.

“A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elől haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni’ - áll az ügyészség közleményében.

Az autóst halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják. Vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza az ügyészség. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog döntést hozni.

A friss jogsis sofőr is felfüggesztett börtönt kaphat, aki halálos balesetet okozott

Ahogyan azt tegnap megírtuk, Mezőkövesden egy friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves sofőr okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. Úgy hajtott be egy kereszteződésbe, hogy előtte nem nézett kellő alapossággal körül.

A szabályosan közlekedő autó átrepült az ütközéstől a szemközti sávba, ott pedig ütközött egy másik autóval. A szabályosan közlekedő autó sofőrje a helyszínén életét vesztette.

A 2020 decemberében történt baleset kapcsán most hozott ítéletet a bíróság. A fiatal hölgy a baleset okozása miatt egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Magyarország Ügyészsége