2019. november 02. | 16:10

Afridza Munandar 20 évesen a mezőny egyik legjobb versenyzője volt.

Tragikus esemény történt az Ázsiai Tehetségek Kupáján, az ismert malajziai pályán, Szepangban.

A fiatal tehetség az első kör 10. kanyarjában került egy szerencsétlen balesetbe Shinji Ogu japán motorversenyzővel. A bukás után először a pálya szélén próbálták ellátni, majd a Kuala Lumpur-i kórházba szállították helikopterrel (a másik pilótát öntudatti állapotban szállították el a mentők). Hiába tettek meg mindent az orvosok, a versenyző életét már nem tudták megmenteni. 

A baleset után közvetlenül piros zászlóval leintették a versenyt. 

Munandar az egyik legjobb versenyző volt a 2019-es évben. A sorozat során 2 győzelmet, 2 második helyet és 2 harmadik helyet is sikerült bezsebelnie, aminek köszönhetően a világbajnoki címért küzdhetett volna a hétvégén.