Elhunyt Yoshihiko Matsuo, a Nissan Z széria alapítója

Közzétéve:
2020-07-17, 15:46

A Datsun 240Z designerének hagyatéka örök, kivételes személyisége volt az autóiparnak.

Nem sok tervező mondhatja el magáról, hogy klasszikus autóformát alkotott, ám Yoshihiko Matsuo bizony letette az asztalra, amit kellett. Nem kisebb legenda fűződik a nevéhez, mint a hatalmas sikereket befutott Datsun S30, azaz az első Z a családban. Fairlady néven jelent meg a modell, és mostanra 8 generációt számlál csak a karosszéria. Arról nem is beszélve, hogy csak maga az S30 is 3 generációt és motorvariánst élt meg, pedig az a sztori még 1969-ben kezdődött.

Datsun/Nissan Z széria családtagjai szemből

Minden valaha megjelent Z modell magán hordozza a klasszikusan hosszú orr és meghökkentően rövid fenék elrendezést, véleményem szerint a leggyönyörűbb coupé, amit a ‘60-as évek végén terveztek, és azóta sem sikerült olyat mutatni, amibe szerelmesebb lennék. Létezett két- és négyüléses kiadás, használták japánban rendőrautónak, indult a B csoportos versenyeken a modell és ami még fontosabb, az amerikaiak szívét is pillanatok alatt hódította meg.

Azért nagy szó ez, mert az akkori USA-trend a minél nagyobb motor, minél nagyobb karosszéria elvet követte, erre jött ez a nagynak egyáltalán nem mondható kis “izomtalan” 2,4-es szívó, amit már 3500 dollárért megvehettek akkoriban az igazi egyediségre vágyó jampi fiatalok, nem mellesleg 7000-ig forgott gond nélkül, amivel már utol lehetett érni a böszme izomautókat. Már a forgalmazás kezdetén meghaladták a 150 000 eladott USA-piacra szánt darabot, ami méltán bizonyítja, hogy igenis zseniális kocsi.

Yoshihiko Matsuo a Datsun 240Z tervező designere szemből, tollal a kezében

Az elhivatottság és hozzáértés remek bizonyítéka, hogy kora ellenére a mai napig beleszólt az érkező Z-k tervezésébe, ügyelt a hagyatékára. Száz szónak is egy a vége, a 240Z egy igazi klasszikus, melynek utódai méltóak az előd hírnevéhez, ráadásul a mai napig nem zárták rövidre a modellcsalád gyártását, már láthatáron a következő tag, a 400Z. A Nissan tavaly egy Datsun elnevezésű modellel is előállt, melynek révén a széria 50 éves fennállását ünnepelték. A 86 éves és ezidáig aktív Matsuo mester 2020. Július 11-én hagyta el ezt a világot, és minden igazi japán klasszikus rajongó nevében kívánom, hogy az örök hegyi utakon rója tovább kilométereit egy Z-ben.

Arigato-gozaimasu Matsuo-san!

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Nissan Silvia CSP311
2019. szeptember 01.
A Silvia vérvonala egészen 1964-ig nyúlik vissza, a korai generációkról azonban a legtöbben megfeledkeznek. A driftkirály egykoron még a raliban brillírozott!
Nissan Maxima
2018. október 24.
A Los Angeles-i Autószalon egy kicsit még odébb van, azonban a 2019-es Nissan Maximáról már kiszivárgott egy-két infó!

További hírek