A nemzetközi mezőny 905 kilométert teker le öt nap alatt.
Május 11. szerda és május 15. vasárnap között kerül sor a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny idei kiadására, a nemzetközi mezőny 905 kilométert teker le, zömében országos közúton. Már azt is tudni, hol lehet lezárásokra számítani az elkövetkezendő napokban.
A sportolók május 11-én Csákvár és Székesfehérvár között vágnak neki a versenynek, ami csütörtökön Karcag és Hajdúszoboszló, pénteken Sárospatak és Nyíregyháza, szombaton pedig Kazincbarcika térségében folytatódik. Vasárnap Miskolcról indul a mezőny, a végső befutó a Kékestetőn lesz.

A pontos útvonalról, az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól és az útlezárásokról a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt érdemes tájékozódnia az autósoknak. Az érintett szakaszokon rendőri forgalomirányítás mellett ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással kell számolniuk a sofőröknek a verseny ideje alatt.
Szerdán több órás lezárás lép érvénybe a Bicske-Herceghalom-Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz-Felcsút útvonalon, ahol összesen három kört tesznek meg a kerékpárosok. Az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről az Útinform folyamatosan tájékoztat az oldalán, emlékeztet a közútkezelő.