Az autóban tizenöten utaztak.
FRISSÍTÉS: Mint kiderült, Zsana külterületén a rendőrök ellenőrizni akarták a járművet, a sofőr azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel továbbhajtott. Menekülés közben egy kanyarban lesodródott az útpadkára, majd egy farakásnak ütközött. A jármű csomagtartójában és utasterében szállított személyek közül ketten súlyos-életveszélyes, hatan súlyos, míg további hat személy könnyű sérülést szenvedett.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók a férfit őrizetbe vétele mellett az embercsempészés súlyosabban minősülő bűntette mellett tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozza a férfival szemben, mert a hatóság intézkedése alól kivonva magát, a helyszínről megszökött.
Útmenti farakásnak ütközött egy illegális bevándorlókat szállító személyautó Bács-Kiskun megyében hétfő este.
Nem tudni, hogy az autó miért szenvedett balesetet, de olyan sebességgel csapódott az út szélén sorba rendezett farakásba, hogy a kocsi orra teljesen összetört.

A lengyel rendszámú Porsche Cayenne-ben tizenöten utaztak, egy moldovai embercsempész és tizennégy szír állampolgárságot valló menekült.
A balesetben többen súlyosan megsérültek, őket kórházba szállították, a többi utast a rendőrség fogja kihallgatni.