hétfő - 2024. május 06.
22.5 °C
időjárástiszta égbolt
95 631 Ft
100 684 Ft
D 618 Ft

Fékezés nélkül gázolta halálra a kerékpárost, mert relatív gyorshajtott

Az időjárási körülmények és a fényviszonyok alacsonyabb sebességet indokoltak volna a vádirat szerint.

Bár az eset 2021. július 2-án történt, az ügyészségnek most sikerült vádat emelnie az ügyben, amiben egy figyelmetlen és felelőtlen autós elütött egy biciklist. Az eset a hajnali órákban történt, a biciklis nem élte túl a balesetet.

A vádirat szerint az autós Kalocsa felől tartott Kiskőrös irányába az 5301-es számú úton. Autóját nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette, mert a felkelő nap elvakította és nem igazán látta, mi van előtte.

A nehezítő körülmények ellenére nem lassított, hanem stabil 68-72 km/óra körüli tempóval haladt Homokmégy közelében. Ekkor érte utol az úton szabályosan közlekedő biciklist, aki a szakértői vélemény alapján 15-17 km/órával közlekedett.

A biciklis viselt láthatósági mellényt és szabályosan az út szélén haladt egyenesen, amikor az autós elütötte. A fékezés nélküli ütés hatására a biciklis a jobb útpadkára esett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert az autós nem a látási körülményeknek megfelelően vezette autóját, tehát relatív gyorshajtott. A KRESZ úgy fogalmaz, hogy:

A jármű sebességét az engedélyezett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető a járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül, és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.

Az ügyészség most a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügy másfél éves lefolyása után. A sofőr további sorsáról a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

A gyorshajtás sajnos súlyos probléma Magyarországon, ezzel korábban egy videónkban foglalkoztunk részletesebben:

Forrás:
Képek forrása:
Magyarország Ügyészsége