2019. december 02. | 12:51

Valamit csúnyán benézett a sofőr.

Fedélzeti kamerával rögzítette egy autós, ahogyan egy fehér Suzuki forgalommal szemben közlekedik a Ferihegyi repülőtér szomszédságában. Az ijesztő felvételt a Budapesti Autósok Közössége hozta nyilvánosságra.

2019 nyarán jött a hír, hogy kétsávos turbó körforgalom épül majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja előtt, a 4-es főút és a terminál között. Ezeknek a körforgalmaknak egyébként az a lényegük – azon kívül, hogy nagyobb az áteresztőképességük, mint a hagyományos körforgóknak –, hogy a belső sávban haladók a forgalom belső ívén elkerülhetik a külső íven az első kijáratnál kihajtókat.

Az épülő turbó körforgalom miatt több helyen is ideiglenes felfestések, illetve sávelhúzások vannak a Ferihegyi repülőtér közelében, a suzukis pedig valamit nagyon benézett, így került szembe a forgalommal. Szerencsére nem történt tragédia, de a szabályosan közlekedő autósok ereiben meghűlt a vér, amikor észrevették a szemből érkező fehér kocsit, reméljük ez jó lecke volt a szabálytalanul haladó sofőrnek is.

Bp-i Autósok Közössége

Útügyi Lapok