2022. szeptember 09. | 10:30

Kacifántos ügy végén történt a vádemelés.

Egy 25 éves, munkanélküli balatonfüredi férfi több ismerősének és másoknak is ajánlotta, hogy tud olyan iskolát, ahol az érintett gyorsan szerezhet jogosítványt, illetve az autósiskola képviselőjének adta ki magát a sértettek előtt.

Volt, hogy a férfi az ügyintézés látszatát keltve a sértettel elment az egyik ismert veszprémi tanintézethez, ahol különböző nyomtatványokat íratott vele alá, és már ekkor 250 000 forintot kért a beiratkozásért, majd valótlanul azt ígérte, hogy a képzés részleteiről később küld tájékoztatást.

Kép: Alapjárat.hu

A hamis papírok előállításához saját és édesapja céges bélyegzőjét, valamint szerkesztőprogramot használt. Máskor azzal vezette félre a tanfolyam megkezdése iránt érdeklődő sértetteket, hogy az oktató beteg, majd küldött egy valótlan üzenetet, hogy a sértett sikeres vizsgát tett.

A férfi a sértetteknek több mint hétmillió forint kárt okozott, melyből néhány sértett összesen 770 000 forintot kitevő kárát térítette meg. Húszrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

Az ügyészség a vádiratában börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától történő eltiltását, valamint 1 705 000 forintnyi jogtalan gazdagodása erejéig - melynek megtérítését a sértettek nem kérték - vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak.