Hamarosan érkezik a ráncfelvarrott Ignis, a Swift viszont még várat magára

Közzétéve:
2020-06-04, 10:35

Az új mild hibrid hajtáslánccal szerelt modellek még júniusban a magyarországi kereskedésekbe kerülnek.

Szerda délelőtt, egy online sajtótájékoztatón számolt be a Suzuki magyarországi csapata az aktuális hírekről. Többek között kiderült, hogy a 2016 óta gyártásban lévő Ignis második generációjának ráncfelvarrott példányai még ebben a hónapban megérkeznek. A kissé Vitarásra szabott hűtőmaszk mögött a korábbi benzinmotor frissített egysége található, a lágyhibrid hajtáslánc akksija pedig már 10 Ah-t tud. Ez az árán is meglátszik, mivel 500 000-rel drágább elődjénél, a belépőszintű modell már 3,9 millió forinttól elérhető, a full extrás pedig 5,3 millió forintért lehet a tied. Az erőforrás mellett az egyediséget is meg kell fizetni, ugyanis a metál fényezés felára 110 ezerről 130 ezer forintra, míg a kéttónusú fényezés ára 160 ezerről 200 ezerre nőtt.

A hibrid Suzuki Ignis

A fent olvasott dolgok nagy részét az új Swift is megkapja majd, viszont azt még nem tudni, hogy mikor érkezik hazánkba és mennyit kérnek majd el érte. A gyártó egyelőre nem akar 48 V-ra áttérni a kisebb, 12 V rendszerről, mivel így is meg tudnak felelni az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normáknak.

A hibrid Suzuki Swift elölről fotózva

A hazai értékesítés nagy részét a nemrégiben debütáló 48 V-os Vitara és SX4 S-Cross teszi ki, a maguk 44, illetve 43 %-os piaci lefedettséggel. Az említett Swift az értékesítés 7 %-át, míg az Ignis 3 %-át teszi ki. A Jimny sajnos nem felel meg az európai kvótáknak, így éppen kivonás alatt áll, ez nem nagy érvágás a hazai piacnak, mivel csupán az 1%-át teszi ki, a Swift Sportból évente 20-30 darabot értékesítenek csupán, ez pedig még ezt a minimális számot sem éri el.

A Suzuki Jimny elölről negyvenötfokban

A 2020-as év elég nehezen indult, januárban 324, februárban 710, míg márciusban már 1282 darab autót értékesítettek, a koronavírusnak köszönhetően ez az adat áprilisban 399 darabra esett vissza. Májusban már elkezdett éledezni a piac, így a 697 eladott új Suzuki bizakodásra ad okot.

Az év első 5 hónapjának adatai alapján a Suzuki elveszítette piacvezető szerepét, és csak az 5. helyen áll, a Toyota, a VW, a Dacia és a Škoda után. A vezetőség bízik abban, hogy év végére sikerül visszaszerezni a vezető szerepüket.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

HVG

Kapcsolódó írások

Teljesen összeroncsolódott Suzuki Seift oldalról
2019. november 19.
Szörnyű pillanatokat kellett átélnie.
új Suzuki Swift Sport
2020. március 23.
A márka arra törekszik, hogy teljes felhozatalát elektromosítsa és megfeleljen a legújabb kibocsátási normáknak.

További hírek