2020. december 15. | 13:43

A Tesla már meg is kezdte a munkaerő-toborzást.

Bár már jóideje rebesgetik, hogy a Tesla hivatalos szervizpontot nyithat Budapesten, egyre inkább úgy tűnik, erre hamarosan sor kerülhet, ugyanis az amerikai cég megkezdte a munkaerő-toborzást. Ráadásul a Tesla.com oldalon hétfőn meghirdetett állások tanúsága szerint a kaliforniai elektromosautó-gyártó azt tervezi, hogy a szervizszolgáltatás mellett kereskedést is nyitnak a magyar fővárosban. 

Magyarországon már régóta várják a Tesla-tulajdonsok, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben ne kelljen külföldre vinniük az elektromos autójukat, ha szervizelésre van szükség. A Tesla oldalán található térképen a hazai Superchargerek mellett már egy ideje megjelent egy, a hivatalos szervizpontokat jelölő villáskulcs. Ám azzal kapcsolatosan eddig semmilyen konkrét információt sem hoztak nyilvánosságra, hogy mikorra várható a Service Center megnyitása. Csupán annyit lehetett tudni, hogy „hamarosan”. Egészen mostanáig.

Ugyanis hétfőn a Tesla karrieroldalán két budapesti álláslehetőséget is meghirdettek. Az amerikai gyártó Tesla advisor és store manager pozícióba várja a jelentkezéseket, ez pedig egyértelműen azt jelzi, hogy nemcsak a régóta várt márkaszerviz, de Magyarország első hivatalos Tesla szalonja is hamarosan megnyithat – a térkép tanúsága szerint – a Budai Vár árnyékában.

Hogy erre mikor kerülhet sor, egyelőre nem tudni. Bár a Tesla tempóját figyelembe véve szinte borítékolható, hogy már 2021-ben betérhetünk majd a Tesla Store-ba. Ellenkező esetben nem lenne értelme máris a leendő munkatársak toborzásának.

Konkrétumokból egyelőre nincs sok, az azonban már most biztos, hogy az üzletvezető, vagyis a store manager mellé több tanácsadó kollégát is tervez felvenni az értékesítésért felelős budapesti csapatába a kaliforniai vállalat.

A store manager pozíció leírásából is egyértelműen megerősíti a Tesla abbéli szándékát, hogy a magyar autópiac hivatalos szereplőjévé váljon. Az üzletvezető felel majd többek között az értékesítési és szállítási feladatok irányításáért a hazai piacon. Ez is azt támasztja alá, hogy a magyarországi Tesla Store megnyitása már a küszöbön áll.