2021. szeptember 03. | 15:14

Az ügyészség 43 vádlott esetében letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte.

A Fővárosi Törvényszék most 70 ember ellen emelt vádat vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt – tájékoztatott az MTI.

Röviden ez annyit jelent, hogy az egyik kormányhivatalt tevékenységét érintő hetven ember ellen emeltek vádat korrupció vádjával.

A vádirat szerint egy budapesti férfi, aki az egyik kormányhivatal műszaki engedélyezési referenseként, később pedig osztályvezetőként dolgozott, társaival „rendszeresen követett el vesztegetési cselekményeket” 2014 és 2018 szeptembere között.

Vagyis a férfi, akinek a járművek időszakos műszaki ellenőrzésével foglalkozó megyei vizsgaállomások hatósági ellenőrzése, valamint a gépjárművek átalakításának és összeépítésének műszaki engedélyezése volt a feladata, előzetes megállapodás alapján, pénzért soron kívüli és kedvező elbírálást biztosított bizonyos ügyfeleknek.

Az ügyészség szerint a korrupcióval vádolt hivatalnok a vizsgaállomások képviselőit előre tájékoztatta a tervezett ellenőrzések időpontjáról, amivel megszegte hivatali kötelességét. A vádiratból az is kiderül, hogy a vizsgaállomás képviselői a hatósági ellenőrzések során „az ellenőrzés jóindulatú lefolytatása érdekében” – vagyis, hogy a jármű garantáltan megfeleljen a műszaki vizsgán –, rendszeresen juttattak készpénzt az ellenőrként dolgozó további kilenc vádlottnak is.

A vádlottak szabadlábon védekezhetnek, közülük a nyomozás során többen beismerő vallomást tettek, hivatali jogviszonya már egyiküknek sem áll fenn. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozza, hogy a bíróság 43 vádlott esetében letöltendő börtönbüntetést szabjon ki, és rendeljen el vagyonelkobzást azoknál, akik a bűncselekmények elkövetéséből anyagi hasznot húztak.