2023. február 08. | 10:14

Most emeltek vádat.

Még 2021 decemberében történt, hogy egy 22 éves férfi és fiatalkorú társa egy nagy hótömböt tolt ki az úttestre egy Mosonmagyaróvár melletti településen.

Az útra kitaszigált, fagyos hótömbnek később egy autós nekiment a szemerkélő esőben, mert későn vette észre az akadályt. A videó alapján szemre többel ment, mint 50 km/óra, ám ezt az aspektusát úgy látszik nem vizsgálták az ügynek.

A járműben az ütközés hatására 40 ezer forint kár keletkezett a Győri Járási Ügyészség vádirata alapján. A megfolgalmazés szerint a vádlott és gyermekkorú társa olyan akadályt létesített a közúton, amely alkalmas volt arra, hogy az ott haladó járművekkel ütközés révén sérüléssel járó balesetet eredményezzen.

Az ügyészség a felnőttkorú elkövető ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Az esetről felvétel is készült, amely itt tekinthető meg:

Magyarország Ügyészsége