Indexelés és fékezés nélkül egyszer csak befelé húzott a kisbusz.
Az M7-es Budapest felé vezető oldalán, egy Mercedes kisbusz a tárnoki felhajtót követően elkezdett irányjelzés nélkül a külső sávból a belső sáv irányába sodródni. Miközben a mögötte haladó személyautót vezető személy dudálással próbálta felhívni a balesetveszélyre a kisbusz sofőrjét, a kisbusz fékezés nélkül nekihajtott a szalagkorlátnak.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kisbusz olyan szögben csapódott a szalagkorlátnak, hogy csak megbillent, de nem borult fel. Ráadásul az autópályán éppen akkor senki sem közlekedett arra.
A kisbusz sofőrje ezt követően jobbra indexelt, majd a vészvillogót bekapcsolva megállt a leállósávon. A történet itt még nem ért véget, újabb hajmeresztő jelenteknek lehetnek tanúi a lenti képsorokat megtekintők: a leállósávból a külső forgalmi sávot használva megkerülte a kisbuszt egy személy, vélhetően felmérve a károkat, kockáztatva ezzel saját maga és mások testi épségét is. A kisbuszból többen is kiszálltak, ám láthatósági mellényt egyikük sem viselt.
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a videót a BpiAutósok tette közzé.
A kisbusszal vízilabdázó tinédzserek utaztak. Elképzelhető, hogy éppen aludtak, mert nem tudták elmondani a segítségnyújtás céljából megálló autósnak, hogy mi történt velük. A BpiAutósok oldalán olvasható beszámoló szerint a kisbusz sofőrje azt mondta, hogy hirtelen elindult a kisbusz baloldala és már nem tudott korrigálni.
Nyitókép: Depositphotos