2020. július 16. | 21:05

Oli McBurnie, a Sheffield United játékosa jócskán többet fogyasztott a megengedettnél.

Több mint 11 millió forintnak megfelelő bírságot kapott Oli McBurnie, az angol Premier Leagueben szereplő Sheffield United játékosa. A 24 éves, egyszeres skót válogatott futballistát emellett 16 hónapra eltiltották a vezetéstől.

McBurnie bivalyerős Audijával száguldozva hívta fel magára a figyelmet. A rendőrök megállították, megfújatták vele az alkoholszondát, mely 100 milliliterben 53 mikrógramm alkoholt mutatott ki. A megengedett érték arrafelé ezzel szemben 35 mikrogramm.

A heti 7,7 millió forintnak megfelelő összeget kereső futballista 16 hónapos eltiltását 12 hónapra mérsékelhetik, amennyiben teljesíti az ilyenkor szükséges rehabilitációs kurzust.

„A vádlott jelentős sebességgel hajtott a szabálysértés elkövetésekor. Az őt megállító járőr megdöbbenve tapasztalta az esetet. Az útszéli párbeszédből kiderül, hogy az elkövető „butának” minősítette a saját sebességét” - mondta Philip Morris ügyész.

Az ítélőtábla beszámolója alapján McBurniet lakott területen belül, egy 30-as övezetben állították meg. A futballista nem dohányzik, egy hölgybarátjának vásárolt cigarettát egy trafiknál. A szabálysértés elkövetésekor a nő is az autóban ült. McBurnie nem vette észre, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban hajtott. A futballista a tárgyalás estéjén bűnösnek vallotta magát.

„Védencem elismeri, hogy hibázott, elnézést kér, és szörnyen sajnálja, hogy problémát okozott. Nem gondolkodott tiszta fejjel, és bután viselkedett ebben a helyzetben” - mondta John Dye védőügyvéd.

A tavalyi évben Danny Drinkwater, a Chelsea labdarúgója sem vizet ivott azelőtt, hogy iittasan balesetet okozott. Egy manchesteri jótékonysági esten sikerült a kelleténél többször a pohár fenekére néznie. Hasonló esetek azonban nem csak Angliában, hanem nálunk Magyarországon is megtörténnek. Tavaly októberben előbb az egykori Világválogatott Détári Lajost, majd a magyar nemzeti tizenegy középcsatárát, Szalai Ádámot kapcsolták le ittas járművezetés miatt.