2021. január 06. | 14:58

Az orvosok meg vannak elégedve a járművel.

A szlovákiai üzemekkel is rendelkező Hyundai egy olyan kisautót, konkrétan elektromobilt mutatott be, amely a kisgyermekek gyógyítása során is segít az orvosoknak – írta meg a pozsonyi Új Szó.

A kisautót a barcelonai SJD kórházban használják a gyerekek, a Little Big e-Motion projekt keretében. A jármű az úgynevezett Emotion Adaptive Vehicle Control (EAVC) technológia segítségével tartja rajta a „szemét” a kicsiken, a kocsi folyamatosan vizslatja a volán mögött ülő gyermek szívdobogását, légzését, s ez alapján dönt arról, hogy milyen tempóval és milyen hangjelzéssel közlekedjen az egészségügyi intézmény folyosóin.

Az autó persze nem tud gyógyítani, legfontosabb feladata, hogy elszállítsa a gyerekeket az egyes kivizsgálásokra, csökkentve ezáltal a rájuk nehezedő stresszt. A Hyundai mini villanyautója képes kiértékelni azt is, hogy a gyermek lelkileg felkészült-e az adott kivizsgálásra. Ha úgy érzékeli, hogy az általa fuvarozott gyermek túlságosan ideges, akkor azonnal értesíti az orvosokat arról, hogy valami nincs rendjén. Nem mellesleg az autó képes szebbé varázsolni a beteg gyerekek napját, ami nem utolsó szempont egy kórházban.

Elsőre talán furának, sőt, egyenesen feleslegesnek tűnhet a projekt, a barcelonai kórházban dolgozó orvosok és ápolók viszont nagyon elégedettek a kicsi kocsival, az autó csak úgy fürdik az alkalmazottak dicsérő szavaiban,. Az orvosok azt mondják, hogy minden megoldás hasznos, ami csak egy picit is jobbá tudja tenni a kórházi kezelést a beteg gyermekek számára.

Új Szó

Hyundai