Gyulyás Gergely a pedagógusok béréről valamint az energetikai helyzetről is beszélt.
Bejelentés a napelemek kapcsán
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a napelemes hálózat kapcsán fontos bejelentést tett. Azoknál, akik mostantól ilyet szeretne felszerelni, a betáplálást felfüggesztik.
Aki napelemet telepít, kevesebb lesz a bürökrácia, a saját háztartásában pedig fel tudja használni a megtermelt energiát. A betáplálást akkor fogják lehetővé tenni, ha az Európai Unióval lezárulnak a tárgyalások. Ebben az esetben ugyanis megindulhat a hazai elektromos hálózat fejlesztése, és el fogja bírni a több betáplálást a napelemesktől.
Azok, akik az igénylés utáni visszaigazolásukat már megkapták, azokat a napelemes betáplálási tilalom nem érinti.
A rollerek helyzete
Arra a kérdésre, hogy lesz-e a rollerek közlekedésére vonatkozó KRESZ-szabályozás, Gulyás azt mondta, átláthatóbb, világos és jobb szabályozás kell. Ez a kerületeknek és a fővárosnak a feladata. Amennyiben van konkrét javaslatuk a KRESZ változtatása kapcsán, a kormány támogatni fogja azt.
Energetikai helyzet
Gulyás beszélt az energetikai helyzetről is. Azt mondta, hogy a gázellátás fél évig biztosított lenne, ha „egyetlen molekula gáz sem érkezne” Magyarországra.
Nemzeti konzultáció
Október 14-től postázzák majd a nemzeti konzultációs kérdőívet, ekkor hozzák nyilvánosságra a kérdéseket is.
Pedagógusok átlagbére
A diplomásátlagbér 2025-ben 972 ezer forint lehet, míg a pedagógus átlagbér 776 ezer forint lehet. Azok, akik hátrányos helyzetű régikban dolgoznak, ennél is több pénzt kaphatnak.
A forint helyzete
Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány mindent megtesz, ami tőle telik. Kiegyensúlyozott költségvetési politikával, a hiány tartásával és a külkereskedelmi deficit csökkentésével igyekszik tartani a kormány a forint árfolyamát. A miniszter szavai szerint a szankciók hatásától nem tudják elvonatkoztatni az árfolyamot.
A Kormányinfó teljes egészében a kormány Facebook oldalán tekinthető meg.
Nyitókép: Depositphotos