Megint dübörög a hazai közlekedési morál.
Vádat emeltek az ellen a 36 éves férfi ellen, aki büntetőfékezésével 2020 nyarán balesetet okozott a XI. kerületi Egér úton, majd pedig továbbhajtott.
A kétszer két sávos útszakaszon a külső sávból egy autós a belsőbe sorolt szabályosan előzési céllal, ami miatt a belső sávban gyorshajtónak le kellett lassítania. Emiatt dühbe gurult, majd némi szájkarate után bevágott a sértett elé és büntetőfékezett. Ezt a sértett balra kormányzással próbálta meg hárítani, így azonban egy, a belső sávban érkező autónak ütközött.
A vádlott ezt látván az ablakon kinyúlva hüvelykujját mutatta fel, majd pedig segítségnyújtás nélkül elhajott. A balesetben senki sem sérült meg, a két autóban 1,5 millió forintos kár keletkezett.
Ügyészség
Ügyészség