Közösségi autózás, tág határok között értelmezve.
Váratlanul érte a rendőrség dolgozóját a szituáció, ami egy massachusettsi rendőrségen történt az Egyesült Államokban. A járőr, aki épp egy tanút vitt be kihallgatásra, leparkolt az épület előtt, majd miután visszament a járműhöz, annak hűlt helyét találta.
Egy 38 éves nő ugyanis fogta magát és bepattant a járműbe, majd elhajtott a dolgára. A kölcsönautó egészen Bostonig vitte a hölgyet, azonban itt kiszúrták, hogy valami nem stimmel és mivel nem állt meg a hatóság felszólítására, üldözőbe vették. Szerencsére sikerült rövid időn belül feltartóztatni és előállították.
Mint kiderült, az elkövetőnek nem ez volt az első józan ésszel furcsának tűnő húzása, mentális problémái miatt már került kellemetlen szituációkba. Bár az incidens után bíróság elé kellett állnia az autó eltulajdonítása és a rendőri intézkedés semmibevétele miatt, ügyvédje jelezte, hogy olyan paranoiás állapotban volt, ami befolyásolta tetteit. Végülis, ki az, aki tudatosan lovasítana meg egy rendőrautót közvetlenül a rendőrség elől?
Nyitókép: Depositphotos