Ludacris megvillantotta az 1993-as Acura Legendjét

Közzétéve:
2020-05-29, 12:47

Ízléses külsővel és belsővel rendelkezik ez a szedán.

A világhírű rapper neve sokáig nem jelentett számomra túl sokat, mivel ez nem az én stílusom, aztán megjelent a mozivásznon a Halálos Iramban filmek szereplőjeként. Ezután sem kifejezetten rajongok a zenei munkásságáért, de legalább el tudom helyezni a térképen. Nem meglepő módon jó érzéke van az autókhoz (is), ezt bizonyítja ez az 1993-as Acura Legend is.

Noha Ludacris nagyon szép sikereket ért el az első albumának megjelenése óta, ő mégis tudja, honnan indult. Ugyanis megtartotta az 1999-ben vásárolt autóját, nemrégiben pedig az Instagramon is megmutatta.

Ludacris az Acura Legend motorháztetején

2015-ben egy baleset után a Los Angeles-i Acura Design stúdió újította fel, a restauráció rendkívül ízléses lett és számos szép módosítást tartalmaz.

Az alábbi videóban Ludacris betekintést enged az autó részleteibe is, a gyönyörű, 18 colos bronz felnik és a méretes Wilwood fékek azonnal elviszik az ember tekintetét. Ha eddig nem, akkor az újnak ható 27 éves belsőtől tuti eláll a szavad. A szép bőr kárpitozás, a műszerfal és az ülések kidolgozása egyszerűen király. A színész-rapper azt sem titkolta el rajongói elől, hogy 362 000 kilométert futott eddig az autó, szóval intenzív használatban volt az évek alatt. Mivel szereti a zenét, helyénvaló, hogy az autó fejlett hangrendszerrel is rendelkezik, amelynek 2 hatalmas mélynyomóját a csomagtartóba rakták. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Never Forget Where You Come From 💪🏾 Click The Link In My Bio #SOTL

@ ludacris által megosztott bejegyzés,

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt.
Chevrole, Corvette Indy tanulmányautó, vörös, oldalnézet, balról
2018. november 30.
Az 1963-as Corvette Sting Ray publikálása után bemutatok nektek négy Corvette tanulmányautót, amik jó ötletnek tűntek, de mégsem jutottak el a gyártósorra

További hírek