2020. február 22. | 10:07

Damoklész kardja lóg mostantól a fővárosi autósok feje fölött!

Szárnyra kelt egy hangfelvétel, amelyben a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetője azt a célt tűzte ki célul, hogy jelentős mértékben növeljék a büntetések számát Budapesten - írja a hirtv.hu intrnetes portál.

Handl Tamás elvárná, hogy a közteresek csipkedjék magukat és bánjanak bőkezűen a különféle büntetésekkel. A plusz bevételeknek már meg is van a helyük természetesen. Egy része a Főpolgármesteri Hivatalhoz vándorolna, a másik feléből pedig a közteresek általános hangulatát javítanák. 

Pontosan mi az elvárás és mire szeretnék költeni? Handl Tamástól ezt is megtudhatod:

„Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját, ha megcsináljuk a háromszorosát, akkor a következő évben teljesítünk egy szintet, nem akarunk még annál is feljebb menni, hanem felemeljük a szintet mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkátokat. Élhetővé teszi azt a szolgálatot, amit végrehajtotok."

Az elmúlt időszakban megélénkültek az események a fővárosi autósok körül. A Karácsony Gergely-féle kerékbilincselést követően most méginkább figyelned kell majd, hogy a megfelelő helyen parkold le az autódat. 

Hír TV