2019. augusztus 27. | 13:56

Nem sikerült átvernie a rendőröket.

Igen érdekes módszerrel próbált kibújni a rendőri igazoltatás alól egy részeg sofőr Esztergomban: a még mozgó autóban gyorsan helyet próbált cserélni a mögötte ülő emberrel.   

A rendőrök még augusztus 25-én éjszaka figyeltek fel a gyanús kocsira, amit megállítottak a Majer utcában. A hivatalos szöveg szerint a hátsó ülésen helyet foglaló utas próbált meg előre mászni, de ez csak részletkérdés, a lényeg, hogy nem jött össze a helycsere időben.

A sofőrön látszott, hogy totál be van tintázva, ugyanakkor nem volt hajlandó megfújni a szondát, de a sorsát így sem kerülhette el. Ha ez még nem lett volna elég, a 32 éves férfiról kiderült, hogy jogsija sincs, nem véletlenül majrézott be a haverjaival.

Egyébként ugyanaznap a rendőrök egy másik ittas sofőrt is kivontak a forgalomból, a 66 éves férfi jogosítványát bevonták, mint a huzat.

Ha érdekelnek más hírek is az autós világból, nézd meg az Alapjárat legfrissebb hírműsorát!