2023. január 09. | 02:20

Eközben úgy tettek, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

A “No Trousers Tube Ride”, azaz nadrág nélküli metrózás napja egy ideig évente volt esedékes Londonban. Ez volt a 12. ilyen alkalom, igaz, ez elmaradt az elmúlt három évben.

A kezdeményezés New Yorkból indult még 2002-ből. A MyLondon azt írja, az elmúlt három évben elmaradt, a járványhelyzet kezdete óta. Arra nem derült fény, hogy a koronavírus miatti aggodalom és a nadrág viselése vagy nem viselése milyen összefüggésben áll egymással.

Ezen a napon nadrág nélkül metróznak az akcióban részt vevők kortól, nemtől függetlenül. Mindeközben senki sem nevetgél vagy mutogat a másikra, mindenki pókerarccal utazik, mintha nem volna természetesebb ennél.

Ivan Markovic, a rendezvény alapítója és szervezője elmondta, az utasok jól fogadták az akciót, és sem személyesen, sem az online térben nem kaptak negatív kritikát. Állítása szerint a résztvevők közel 40%-a nem brit, és nagyjából a 40-50%-uk nő.

A szabályok szerint tangában vagy más hasonló alsóneműben nem szabad utaznia a résztvevőknek. Nem a magamutogatás vagy a megbotránkoztatás az esemény célja, hanem az, hogy megnevettessék az embereket.

MTI / MyLondon

SOPA Images / Getty Images