2020. május 26. | 12:53

Az AMG jelenlegi első embere kerülhet vezető pozícióba a brit gyártónál.

Frissítés: Az információ azóta hivatalossá vált, 2020. augusztus 1-jétől Tobias Moers veszi át az Aston Martin irányítását a gyártó közlése szerint.

Egy ideje szóbeszéd tárgya az, hogy a 2014 óta vezetőként tevékenykedő Andy Palmer pozíciója nem kifejezetten stabil az Aston Martin élén. A hangok egyre erősödtek, amikor a kanadai milliárdos Lawrence Stroll vezette konzorcium 25 százalékos részesedést szerzett a vállalatban, amelynek egy részét annak a Toto Wolffnak adta el, aki a Mercedes-AMG F1-es csapatának vezetője. Áprilisban Stroll egyébként támogatta a Palmer által felállított vállalati stratégiát, amely szerint a DBX SUV bemutatása után a Valkyrie és a Valhalla szuperautók debütálása következik majd.

Egyébként Palmer volt az még 2018-ban, aki tőzsdére vitte a céget. Nem javított a megítélésén az a tény, hogy ugyanebben az évben 120 millió fontot (47,3 milliárd forint) buktak az első három hónapban, amelynek következtében a részvények 90 százalékot estek. A lejtmenet azóta is tart, amelyben a koronavírus-járványnak is szerepe van. Globálisan szemlélve számos részvény árfolyama felszálló ágra került, az Aston Martin azonban nem tartozik ezek közé.

Tobias Moers egyébként szép munkát végez az AMG élén már 2013 óta, a Mercedes versenyrészlege jó mutatókat produkált az elmúlt időszakban. Az a tény pedig, hogy az AMG most már Aston Martin részvényekkel rendelkezik, az bizony elgondolkodtató.

A brit Autocar megkeresésére Moers egyébként így reagált:

„Nem kommentálok semmilyen spekulációt.”

Most már csak idő kérdése, hogy pont kerüljön az ügy végére. Az Aston Martin Lagonda kénytelen lesz egy konkrétumokkal szolgáló közleményt kiadni a közeljövőben, ha nem akar túl nagy pletykaáradatot elszabadítani. Egyelőre csak annyit mondtak, hogy „újragondolják a vállalat vezetőségének összetételét, mielőtt hivatalos bejelentést tennének”.