2022. május 16. | 09:22

Szlalomozás közben az autó viszonylag stabil maradt.

Tavaly szeptemberben debütált a Dacia Jogger, melynél olcsóbb hétüléses új autót most nem kapni Európában. A km77 csapata megnézte, mit lehet kihozni a kocsiból a jávorszarvas-teszt során, ahol azt nézik, hogy az adott jármű mennyire jól kerüli ki a hirtelen felbukkanó akadályt. A vizsga klasszikus értelemben akkor tekinthető sikeresnek, ha a pályára vitt autó 48 mérföld/órás (77 kilométer/óra) sebességgel halad végig a kijelölt nyomvonalon, miközben egyetlen bóját sem borít fel.

A Jogger elmaradt ettől a kritériumtól, a legjobb próbálkozás során 43 mérföld/óra (70 km/óra) sebességet ért el, ez nem számít erős teljesítmények más modern járművek futásával összehasonlítva. A tesztpilóta állítása szerint a Jogger még ennél a tempónál is erősen alulkormányzott vált, alig lehetett vele átmenni hiba nélkül az utolsó szekción.

Szlalomozás közben az autó viszonylag stabil maradt, de a tapasztalat azt mutatatja, hogy az 1,0 literes, háromhengeres motorral nem egyszerű a nagyméretű járművel gyorsítani.

A Jogger jelenleg a Dacia kínálatának legnagyobb modellje a maga 4,55 méteres hosszával. A második üléssor lehajtásával a csomagtér 1819 literre bővül. A Jogger egyelőre csak háromhengeres motorral kapható, a kínálat jövőre egy négyhengeres hibrid hajtáslánccal bővül, amihez automata váltó jár.

Nyitókép forrása: Dacia