2021. április 02. | 21:05

Az autósok életét 3250 új P+R parkoló segíti hamarosan, de gondoltak a biciklisekre is.

A tömegközlekedés használatát elősegítő P+R parkolókon felül a vasútra kerékpárral érkezők közlekedését segítendő 2200 B+R kerékpártároló-férőhely tervezésére  Budapest Fejlesztési Központ a Kormány döntése értelmében írt ki közbeszerzést. A cél a duplájára növelt elővárosi vasútvonalak melletti parkolóhelyek számával az, hogy a fővárosba utazók közül minél többen váltsanak autóról vasútra. A vasút gyors, környezet-és klímabarát, szemben a légszennyező és forgalmi dugókat okozó személygépjárművekkel - írja közleményében a BFK Kommunikációs Főigazgatóság.

A sajtóközlemény szerint napi egymillió fő ingázik az elővárosokból és a külső kerületekből Budapest belső kerületeibe munka, tanulás vagy szolgáltatások igénybevételének céljából. Az vitán felül áll, hogy a tömegközlekedésen van még mit fejleszteni. Jelenleg az ingázók kétharmada kocsival közlekedik, ezt az arányt szeretnék kiegyenlítettebbé tenni. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy eközben a virológusok arról beszélnek, hogy fontos a távolságtartás, és aki teheti, ne tömegközlekedéssel közelítse meg úticélját.

Fürjes Balázs államtitkár és Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója 2021 februárjában mutatta be a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS). Ez a dokumentum Budapest és az agglomeráció elővárosi, kötöttpályás közlekedés fejlesztéséről szól, tartalmazza a hosszútávú célokat, az azokhoz szükséges fejlesztéseket. Amennyiben ezek ténylegesen megvalósulnak, 80 százalékkal nőhet az elővárosi vasútvonalakon utazók létszáma, következményként pedig csökkenhet a főváros felé irányuló személygépjárművek száma.

Az autóforgalom mérséklése a szakemberek szerint úgy érhető el, ha az elővárosokban fejlesztik az érintett vasútállomások, megállóhelyek megközelíthetőségét. E közbeszerzés érinti az 1-es hegyeshalmi, a 30a székesfehérvári, a 40a pusztaszabolcsi, a 70-es váci, a 80a hatvani, a 100a ceglédi, a 120a újszászi és a 150-es kunszentmiklósi vonalakat egyaránt.

A közleményből kiderül, hogy a következő esztendőig közel 50 helyszínen készülhetnek el a parkolók engedélyezési és kiviteli tervei. Optimális esetben duplájára emelkedhet az érintett vonalak mentén a P+R valamint a B+R kapacitások. 

„Budapest nem csak a belvárosból áll. Budapest minden városrésze, minden elővárosa és minden polgára egyenrangú. A külső kerületek és az agglomeráció lakóit is megilleti a jó közlekedés, a jó életkörülmények – azzal pedig, ha a külsőbb városrészekben élők autó helyett vonattal ingáznak, a belső budapesti kerületekben élők is jól járnak. A hévek felújítása és az elővárosi vasút fejlesztése, a belvárost kikerülő, közvetlen kapcsolatok, a hiányzó külső körúti elemek és hidak, így a Galvani híd megépítése mellett arra is szükség van, hogy a külső közlekedési csomópontokon nagy kapacitású parkolók épüljenek autóknak és kerékpároknak, hogy autóból a jobb minőségű vasútra, hévre, metróra, villamosra ülhessenek a közlekedők, illetve kerékpárral is elérhessék a kötöttpályás hálózatot” – nyilatkozta Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A BFK felmérte a az autós parkolási és kerékpáros tárolási igényeket az össze fővárosba vezető vasúti és hévvonal minden agglomerációs állomásán és megállóhelyén. Ez 108 települést és 171 helyszínt foglal összesen magába, ez alapján kalkulálták ki a szükséges P+R és B+R fejlesztéseket.

„A P+R és B+R parkolók fejlesztése az agglomerációban nem csak az ingázók, de a budapestiek érdeke is, a belváros forgalomcsillapításának előfeltétele az agglomerációs közösségi közlekedés versenyképesebbé tétele. Az egyik legfontosabb eszköz a módváltó utazások elősegítése, vagyis az, hogy a gépkocsit, kerékpárt a vasútállomáson lehessen hagyni. Még jobb persze, ha az utas autó helyett már a vonathoz is közösségi közlekedéssel jut el, a projektnek ezért része a buszfordulók, buszmegállók megtervezése is, ahol ezek hiányoznak” – mondta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.

A BFK Fürjes Balázs államtitkár felügyelete mellett, központi költségvetési támogatás segítségével végzi az agglomerációs vasút- és hévállomások megközelíthetőségének fejlesztési feladatait. A P+R és a B+R kapacitás továbbá bővül a már folyó fejlesztéseknek betudhatóan is, épülnek a parkolók és kerékpártárolók Vereseghyázon, Lajosmizsén, Újszászon, Esztergomban, Szentendrén, Ráckevén és Csepelen is.

BFK Kommunikációs Főigazgatóság