2020. október 07. | 14:15

Az Electronic Arts játéka támogatja a keresztplatformos multiplayert.

Az Electronic Arts bejelentette, hogy november elején elérhetővé válik a virtuális térben mozgó gamerek számára a 2010-ben kiadott Need For Speed: Hot Pursuit felújított változata, a Need For Speed: Hot Pursuit Remastered.

A ráncfelvarráson átesett Hot Pursuit az ígéretek szerint a vizualitás terén nagyobbat fog ütni, vagyis szebb lesz, mint az egy évtizeddel ezelőtt kiadott elődje. Ezen kívül gyárilag megtalálható lesz benne minden DLC (kiegészítő), plusz részletesebb autómodelleket és szebb tükröződéseket kapott, mint a 2010-es változat, a játékot szállító Criterion stúdió legalábbis ezt állítja.

Tehát a marketinggépezet szépen beindult, aztán jött Crowned, aki lehűtötte a kedélyeket. A YouTube-videósnak ugyanis szemet szúrt, hogy a remastered játék szinte megszólalásig hasonlít az eredeti kiadásra, miközben annak elvileg szebbnek kéne lennie a 2010-es változatnál. PC-n konkrétan szinte semmi különbség nincs az eredeti és a felújított Hot Pursuit között. Az erősebb konzolokon (PlayStation 4 Pro és Xbox One X) vélhetően tényleg szebb lesz a remastered verzió.

A Hot Pursuit Remastered egyik legnagyobb újítása az lesz, hogy támogatja a keresztplatformos multiplayert (többjátékos mód), így a számítógépes és a konzolos játékosok képesek lesznek együtt játszani. A játék november 6-án jelenik meg PC, PS4 és Xbox One platformokra, míg a Nintendo Switchre készült változata egy héttel később (november 13.) válik majd elérhetővé.