2019. augusztus 31. | 19:50

Jobb híján számítógépes grafika mutatja meg, hogyan fog kinézni az olaszok várva várt újdonsága.

Hogy őszinte legyek, nagyjából semmit vagy még annál is kevesebbet lehet tudni a Lamborghini újdonságáról, amivel a 2019-es Frankfurti Autószalonra készülnek. A kiindulási alapot egy, a napokban Instagramon közzétett kép és a 2017-ben készített Terzo Millenio nevű tanulmányautó adhatja. Hogy hogyan nézhet majd ki az új szuperautó, arról a CarLifestyle készített egy számítógépes grafikát.

A grafikán látható autó úgy néz ki, mintha az a Lamborghini Aventador utódja lenne, pedig állítólag azt még legalább 2024-ig gyártásban tartják. Érthető, hiszen a 2011-ben bemutatott szuperautóban bőven van még spiritusz, az eladások rendben vannak és egyáltalán nem érződik elavultnak még 8 év után sem. Sőt, a 6,5 literes szívó V12-es motorral hajtott sportautó üde színfoltja az egyre inkább „elhibridesedő” szegmensnek.

Ugyanakkor arról is szólnak a pletykák, hogy a Lamborghini sem úszhatja meg a szigorodó környezetvédelmi normákból fakadó kényszeres változásokat és ha akarják, ha nem (nem akarják), meg kell szabadulniuk a csodás hangú V12-től. Ha ez igaz, akkor ez azt jelentheti, hogy a most bemutatásra váró autó valamiféle V8-as hibrid hajtásrendszerrel érkezhet a szalonra, kvázi megvillantva az olasz márka közeljövőjét.

Akármilyen motor hajtja majd a frankfurti újdonságot, rossz biztos, hogy nem lesz. Megunhatatlan például, ahogy a 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ gyorsul: