Véget értek a szakértői vizsgálatok, az is kiderült, mekkora volt a véralkohol szintje.
2021. június 4-én Tápiószentmártonon a Móra Ferenc úton haladt autójával egy jogosítvánnyal soha nem rendelkező ittas férfi, amikor hirtelen áttért a másik sávba és érintőlegesen ütközött egy szembe érkezővel. A balesetet jobbra lehúzódással elkerülni igyekvő sértettnek a tükre és a fényezése bánta az esetet.
Az ittas férfi megállás nélkül továbbhajtott, a rendőrök azonban hamar elfogták és mintavételre állították elő. A most lezárult vizsgálatok alapján a vérében 3,11 g/l volt a koncentráció, amelyből a szakértő arra következtett, hogy a baleset idején ez a szint meghaladta a 3,51 ezreléket.
A férfi az ittas vezetést és a cserbenhagyást is elismerte, nem először kapták el ittas vezetésért, egyéb szabálysértésekért pedig 60 alkalommal büntették eddig.
A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a járművezetés ittas állapotban, valamint cserbenhagyás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.