2023. március 26. | 12:40

Ilyen indoklásra aligha számítottak az egyenruhások.

Videó készült arról, ahogy egy autós látszólag minden ok nélkül az út közepén szlalomozni kezdett Békés vármegyében. Az eset az Ókígyósi úton történt március 15-én reggel 8:30 környékén.

A járművezető többször is elhagyta a sávját irányjelzés nélkül, majd rendre visszarántotta oda a kormányt. Többen is látták a szlalomozást, legalább egyvalaki videót is készített az esetről.

A felvételt aztán elküldte egy Békés vármegyei hírportál számára. A felvétel terjedni kezdett a közösségi médiában.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ezután eljárást indított. A rendőrök hamar megtalálták a szabálytalankodót.

Bár a felvételen nem látható a jármű rendszáma, így is sikerre vezetett a nyomozók munkája. Az autó tulajdonosa ráadásul többször is változott mostanság. Ezt azonban nem jelentették be, és nem is írták át a kocsit az új tulajdonos nevére.

A rendőröknek így is csak néhány nap kellett ahhoz, hogy a sofőr nyomára bukkanjanak. Kihallgatták, és egészen meglepő, mivel indokolta a férfi a tetté.

Azt mondta a rendőröknek, hogy kevés üzemanyag volt az autójában. Állítása szerint a szlalomozással akarta azt megmozgatni a tankban.

Kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal. Sőt, a szóban forgó kocsit korábban már kivonták a forgalomból.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság három szabálysértési eljárást indított a történtek kapcsán. Az esetről készült videó:

Police.hu